Friss hírek

Verstappen alatt lekapcsolt az autó a Q3 elején

Némi ijedtség lett úrrá a Red Bull garázsában az Abu Dhabi Nagydíj időmérője utolsó szakaszának kezdetén, amikor Max Verstappen alatt leállt az autó, de annak újraindítása után a holland megszerezte a pole-t, és eközben még csapattársának is segített.

Nyolcadszor nyert időmérőt és hetedszer állhat fel idén az első rajtkockába Verstappen, miután két tizedmásodperces előnnyel az élen zárta a szezonzáró kvalifikációt csapattársa, Sergio Perez előtt. A Red Bull a hétvége kezdete óta fölényben volt, ám a könnyűnek tűnő pole-szerzés a pilóta szemszögéből jóval körülményesebb volt.

„Elég hullámzó volt számomra ez az időmérő. Nem tudom, miért, de a Q2-es gumiszettemből nem tudtam kihozni a kellő tapadást. A Q3-ban azonban már minden jónak érződött. A kezdetén volt azért egy kis ijedtség, mert az autóm lekapcsolt, mielőtt elindulhattam volna az első gyorskörömre, szóval a csapatnak mindent újra kellett indítania. Aztán végül kihajtottam és meglett a pole, aminek nagyon örülök, mint ahogy annak is, hogy mindkét autóval ott vagyunk az első sorban” – fogalmazott Verstappen.

Az interlagosi csapaton belüli balhét követően Verstappen ezúttal segítette Perezt azzal, hogy kettőjük közül elsőként hajtott ki a pályára és szélárnyékot adott a mexikóinak a második menet során. Perez pontegyenlőséggel áll a tabella második helyén Charles Leclerc-rel, így a vasárnap előrébb végző lesz a 2022-es szezon ezüstérmese, miközben Verstappen idei 15. győzelmét szerezheti.

„Persze meg akarjuk nyerni a versenyt, de ugyanakkor Checóval is szeretnénk elérni a második helyet a bajnokságban, amihez ez egy remek kiindulási alap. Ez a nap csodás volt, ám továbbra is nagy harcra számítok holnap. De legalább mindkét autónk ott van az elején, szóval irányíthatjuk a dolgok alakulását” – zárta nyilatkozatát a kétszeres világbajnok.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Verstappen alatt lekapcsolt az autó a Q3 elején
Óriási elismerésben részesült Kevin Magnussen
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!