Friss hírek

Verstappen apja a Red Bullt kritizálja, mondván, a csapat Perezt favorizálta

A Red Bull csapatát kritizálta a vasárnapi Monacói Nagydíjat követően Max Verstappen édesapja, Jos, aki szerint az energiaital-gyárosok részéről hiba volt, hogy nem a világbajnoki éllovast, hanem Sergio Perezt segítették győzelemhez vasárnap.

Perez egy remek stratégiának köszönhetően került az élre a változékony időjárási körülmények közepette, és végül magabiztos győzelmet aratott az utcai pályán. A világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen eközben a balszerencsés időmérő után – egy pozíciót javítva – csupán a 3. helyen ért célba.

Édesapja, Jos a fia weboldalán vezetett rovatában fejtette ki véleményét a hétvégi futammal kapcsolatban, és oda is szúrt a Red Bull csapatának.

„A Red Bull jó eredményt ért el, ugyanakkor viszont csekély hatást gyakorolt arra, hogy Maxot az élre segítse” – érvelt a korábbi F1-es pilóta. „Az, hogy a 3. helyen zárt, a Ferrari hibájának köszönhető, amit Charles Leclerc második kerékcseréjénél követtek el.”

„A bajnoki éllovast, Maxot nem segítette a választott stratégia. Úgy alakult, hogy az teljesen Checo kezére játszott. Ez kiábrándító volt számomra, én másképp szerettem volna a bajnokságot vezető pilóta számára.”

Az idősebb Verstappen hozzátette, Perez valójában csak azért tudott nyerni vasárnap, mert korán kiállt kereket cserélni – de ugyanezt megtehette volna Verstappen is, a Red Bull mégsem neki kedvezett.

„Perez valójában a korábbi bokszkiállásának köszönhetően nyerte meg a versenyt. A csapat persze magyarázhatja ezt úgy, hogy kockáztattak, de már láthatták például [Pierre] Gasly esetében is, hogy az intermediate volt a legjobb opció akkor. Én szerettem volna, ha Maxot hívják ki, de természetesen nem vagyok teljesen objektív. Szerintem Maxtól 10 pontot dobtak így el. Főleg a két kiesés után minden pontra szükségünk van. Ne felejtsük el, hogy jelenleg a Ferrarinak van jobb autója, főleg az időmérőkön.”

Verstappen egyébként továbbra is vezeti a világbajnoki pontversenyt, míg Perez 15 ponttal lemaradva tőle a 3. helyet foglalja el a tabellán.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!