Verstappen belátta, változtatnia kellett hozzáállásán - F1VILÁG.HU

Verstappen belátta, változtatnia kellett hozzáállásán

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing
HIRDETÉS

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nemrég úgy nyilatkozott, épp eljött az ideje annak, hogy Max Verstappen tanuljon a hibáiból. A holland vette az üzenetet, és már a monacói versenyen igyekezett ésszel versenyezni.

Verstappen a Monacói Nagydíj 3. szabadedzésének utolsó perceiben csapta a korlátnak versenyautóját, ami miatt nem tudott részt venni az időmérő edzésen, így a versenyt csak az utolsó helyről kezdte meg.

[su_spoiler title=”Videó Verstappen szombati balesetéről” style=”fancy” icon=”folder-1″]

[/su_spoiler]

A Red Bull versenyzője a 9. helyen ért célba vasárnap, ám miután a szombati már a sokadik hibája volt idén, csapatánál kezdenek feszültek lenni.

Habár Verstappen korábban megvédte agresszív stílusát, most elismerte, ideje változtatni, ezért a vasárnapi versenyen már más mentalitással állt rajthoz.

„Tudom, hogy mit kell tennem, és mit nem” – mondta Verstappen.

„Nem tehetek fel mindent egy lapra, hogy aztán majd meglátom, mi a vége. Jelenleg ebben a helyzetben vagyok.”

„Vasárnap nem akartam túl sokat kockáztatni és összetörni az autót, mert ezt nem engedhetem meg magamnak most. Azt hiszem, minden tőlem telhetőt megtettem a versenyen bizonyos kereteken belül. Ha többet kockáztattam volna, szerintem akkor sem tudtam volna megelőzni az előttem lévőket.”

Hiába az óvatosabb versenyzés, Verstappen így is sokat előzött Monacóban, és az utolsó helyről rajtolva pontokat tudott szerezni.

„Jól érezem magam, megelőztem néhány versenytársamat és remek stratégiám volt. Már rögtön rajtnál nyertem két helyet. Onnantól pedig csak próbáltam előzni. Volt, akit könnyebb volt, mást kevésbé. Komoly szerepe volt annak is, hogy kit próbáltam megelőzni, illetve mennyire volt jó a motorja az egyenesben.”

„Persze nem ilyen pozícióban szerettem volna célba érni a hétvége egészét, illetve az autóm teljesítményét tekintve. De ha az ember az utolsó helyről rajtol azok után, hogy balesete volt az edzésen, a tőle telhető legjobbat nyújtja.”

„Az autónk nagyon erős, ami pozitívum. Nyilván nem minden pályán tudjuk megmutatni ezt a potenciált az egyenesben felmerülő hátrányunk miatt, de jó tudni, hogy kiváló autónk van.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!