Verstappen és Sainz is rajtbüntetést kap Monzában! - F1VILÁG.HU

Verstappen és Sainz is rajtbüntetést kap Monzában!

A világbajnoki éllovas Max Verstappen is azon versenyzők között van, akik rajtbüntetést kapnak a hétvégi Forma-1-es Olasz Nagydíjon – erősítette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy Lewis Hamiltont erőforrás-csere miatt a mezőny végére száműzik majd, az FIA azonban pénteken megerősítette, mindkét Red Bullban kicserélték a belső égésű motort, így Max Verstappen és Sergio Perez is rajtbüntetés tudatában vágott neki a hétvégének. Míg a világbajnoki címvédő a jelenlegi információk alapján 5 rajthelyes büntetést kap, csapattársát, Sergio Perezt legalább 10 hellyel sorolják majd hátrébb.

De hozzájuk hasonlóan hátrébb sorolják majd a Ferrari pilótáját, Carlos Sainzot is, az ő autójában a kinetikus energia-visszanyerő rendszert [MGU-K] cserélték ki, és mivel ebből az egységből ez már az ötödik idén, rajtbüntetést kap a Scuderia hazai versenyén. A spanyol autójában ráadásul a váltót is kicserélte a Ferrari, és jó eséllyel további motorkomponenseket is beépítenek majd, így könnyen lehet, hogy a mezőny végéről kell indulnia Monzában.

Valtteri Bottast szintén motorkomponens-csere miatt sorolják hátrébb, míg Yuki Tsunodát eredetileg azért büntették 10 rajthellyel, mert a múlt hétvégi Holland Nagydíjon idei ötödik vezetéssel kapcsolatos megrovását is begyűjtötte. Azóta azonban kiderült, az AlphaTauri több erőforrás-komponenst is kicserélt autójában, így a mezőny végéről indul vasárnap. A pontos rajtsorrendet a szombati időmérő edzés határozza majd meg.

A jelenlegi információk alapján így alakulnak a rajtbüntetések az Olasz Nagydíjon:

Verstappen (5 rajthely)
Perez (10 rajthely)
Hamilton (mezőny vége)
Sainz (15 rajthely)
Bottas (mezőny vége)
Tsunoda (mezőny vége)

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!