Verstappen: Ez megint egy elszalasztott lehetőség volt - F1VILÁG.HU

Verstappen: Ez megint egy elszalasztott lehetőség volt

HIRDETÉS
Fotó: F1VILÁG

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nem érti, miért nem tudnak versenyképesek lenni esős körülmények között – a holland pilóta szerint elszalasztott lehetőség volt a Magyar Nagydíj időmérő edzése.

Habár a szabadedzések alapján meglehetősen erősnek tűnt a Red Bull versenygépe, és számítottak is arra, hogy jó rajtpozíciót szerezhetnek a Hungaroringen, azonban ez nem sikerült számukra: Daniel Ricciardo csak a 12., Max Verstappen pedig a 7. helyről indulhat majd a vasárnapi futamon.

Verstappen elmondta, képtelenek voltak működésre bírni az intermediate abroncsokat, ám ez már nem az első eset, hogy ez történik.

„A legnagyobb probléma a tapadáshiány volt, különösen a Q3-ban” – nyilatkozta a holland pilóta. „Az intermediate gumik nem voltak olyan rosszak, de amikor feltettük az esőgumikat, az nagyon trükkössé tette a helyzetet. Úgy tűnik, hogy az idei autónkkal kissé küszködünk a vizes pályán, és meg kell néznünk, hogy ez miért van így idén.”

„Már bebizonyosodott, hogy ezeket a gumikat nem tudjuk megfelelően felmelegíteni, és ez ma nagyon megmutatkozott. Az eső miatt megint elszalasztottunk egy lehetőséget, hogy egy igazán jó időmérőnk legyen, szóval ez egy kicsit frusztráló.”

Verstappen hozzátette, biztos benne, hogy ha nem esik az eső, akkor erős teljesítményt nyújthattak volna a kvalifikáción is.

„Nem voltunk elégedettek délelőtt a száraz pályán sem, de változtattunk néhány beállításon, és ez segített volna a helyzetünkön, ha délután nem esik az eső.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!