A holland pilóta — aki 2024-ben negyedik világbajnoki címét szerezte meg — úgy véli, hogy a Red Bull számára az autó teljesítményének javítása lesz a legnagyobb kihívás — a cél pedig természetesen az, hogy idén is az élmezőnyben harcoljanak.
A 2024-es szezon kezdetén az RB20-as ígéretesen indított, azonban az év előrehaladtával egyértelműen alulmaradt a Ferrari és a McLaren fejlődési tempójával szemben. Verstappen szerint a csapat számára most az a legfontosabb, hogy az autó gyengeségeit orvosolják.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Ha vissza tudjuk állítani az autót az élre, a másik pilóta neve nem számít” – nyilatkozta Verstappen a Blick című lapnak, utalva arra, hogy csapattársa idén már nem Sergio Perez, hanem az ifjú Liam Lawson lesz. „Nincs kristálygömböm, de ha sikerül a téli szünetben bizonyos gyengeségeket kijavítani, visszatérhetünk az élre. De nem teszek jóslatokat.”
HIRDETÉS
Verstappen beszélt arról is, 2025-ben akár öt csapat is az élmezőnyben harcolhat majd.
„A gyengeségeket sikerült beazonosítani. Gyakran hiányzott a megfelelő egyensúly, mert egyszerűen nem tudtunk bekerülni az alacsony hőmérsékleti tartományba” – tette magyarázta a holland.
HIRDETÉS
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint Lawsonnak nem lesz könnyű dolga Verstappen csapattársaként, de egyértelmű célokat tűztek ki számára.
Kattints és kövess minket az Instagramon is!
„Három tizeden belül kell lennie Maxhoz képest mind az időmérőkön, mind a versenyeken” – mondta Marko az RTL-nek. „Ez elegendő kell, hogy legyen ahhoz, hogy pontokat szerezzen a konstruktőri bajnokságban. Emellett folyamatosan javulnia kell – ha lehetséges.”
HIRDETÉS
Verstappen a Red Bullnál töltött időszakáról és korábbi csapattársairól is beszélt a Blicknek adott interjújában. Amikor arról kérdezték, ki volt a legjobb csapattársa, egyértelműen Daniel Ricciardót nevezte meg.
„Egyértelműen Daniel Ricciardo. Tőle tanultam a legtöbbet” – mondta Verstappen. „Rengeteget szívtam magamba, amit beépítettem a saját tapasztalataimba.”
HIRDETÉS
Verstappen kitért a távozó csapattársára, Sergio Perezre is, akivel négy évig dolgoztak együtt a Red Bullnál.
„Nagy kár, mert jó csapatot alkottunk négy évig – és Sergio mindig hűséges volt. Ez egy olyan tulajdonság, amit nagyon értékelek” – fogalmazott a holland.
Nyitókép: Tóth Zsombor