A száguldó cirkusz mezőnye az előttünk álló hétvégén Bakuban vendégeskedik majd, ahol a 2023-as szezon első sprintfutamos hétvégéjét rendezik. Utcai pályáról lévén szó ez komoly kihívást jelent majd a mezőnynek, ráadásul az idei évre módosítottak a formátumon, ami azt jelenti, hogy a versenyzőknek mindössze egyetlen szabadedzésük lesz arra, hogy felvegyék a ritmust.
Verstappennek tavaly sikerült győznie Azerbajdzsánban, elmondása szerint azonban nagy kihívások várnak rá és csapatára is ezen a hétvégén.
„Bakuban kihívást jelent az, hogy minden jól sikerüljön. Mivel egy utcai pályáról beszélünk, ahol hosszú egyenesek vannak, több opciónk is van arra vonatkozóan, hogy milyen szárnyakat használunk” – mondta a világbajnoki címvédő.
„Ráadásul ez lesz az első sprintfutamos hétvégénk a szezonban, szóval egy kicsit kaotikussá válhat.”
Verstappen abban bízik, sikerül majd a legtöbbet kihozniuk a pénteki egyórás szabadedzésből. Ha ez így lesz, jó formában teljesíthetnek Bakuban.
„Egyszerűen csak meg kell próbálnunk jól kezdeni a hétvégét egy szolid nyitóedzéssel. Meglátjuk, mit tehetünk” – fogalmazott.
Eddig egyetlen versenyzőnek sem sikerült egynél több győzelmet szereznie Bakuban – ha Verstappen ismételni tud tavalyi diadala után, ő lesz az első.