Verstappen majdnem kicsúszott, mert a kivetítőn figyelte Alonsóék csatáját - F1VILÁG.HU

Verstappen majdnem kicsúszott, mert a kivetítőn figyelte Alonsóék csatáját

A vasárnapi Brazol Nagydíjon Forma-1-es pályafutása 52. győzelmét szerző Max Verstappen a verseny után elárulta, kis híján kicsúszott a pályáról az interlagosi futam hajrájában, mert a kivetítőn figyelte Fernando Alonso és Sergio Perez küzdelmét.

Verstappen viszonylag sima győzelmet aratott múlt vasárnap, a verseny hajrájában azonban nem ő, hanem csapattársa, Perez, valamint Fernando Alonso szolgáltatták az izgalmakat. A két versenyző elképesztő csatát vívott a dobogó legalsó fokáért: az utolsó előtti körben Perez megelőzte ellenfelét, a spanyol azonban nem hagyta magát, és az utolsó körben vissza tudta venni a 3. helyet. A befutónál pedig lényegében célfotó döntőtt kettejük között Alonso javára, a kétszeres világbajnok 53 ezreddel Perez előtt ért célba.

A látványos küzdelmet pedig nemcsak a rajongók élvezték, hanem Max Verstappen is figyelemmel kísérte a kivetítőkön – olyannyira, hogy kis híján még a pályáról is kicsúszott. Erről a Viaplay televíziónak beszélt egy interjúban.

“Az utolsó néhány kört néztem, és majdnem levezettem apályáról, amikor láttam, hogy az egyenesben harcolnak. Majdnem elmentem egyenesen a 4-es kanyarban, mert annyira figyeltem a kivetítőket. Nagyon szoros volt, de abban az utolsó két körben folyamatosan váltogatták egymást. Remek volt!” – mondta a Red Bull háromszoros világbajnoka, aki Brazíliában idei 17. győzelmét szerezte.

Belső kamerából Alonso és Perez elképesztő csatája:

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!