Verstappen: Még senki sem mutatta meg, mit tud - F1VILÁG.HU

Verstappen: Még senki sem mutatta meg, mit tud

HIRDETÉS
Nem tulajdonít komoly jelentőséget a bahreini teszten elért elsőségének a Red Bull világbajnoki címvédője, Max Verstappen.
Max Verstappen, Red Bull

A holland pilóta a teszthét legjobb idejével zárt az élen szombaton, szerinte azonban teljesen egyértelmű, hogy még egyik csapat sem mutatta ki a foga fehérjét. Verstappen viszont elégedett a Red Bull autójával, az ugyanis meggyőzően teljesít.

„Momentán senki nem használt teljes értékű kvalifikációs specifikációt” – mondta a holland versenyző az F1 TV-nek. „Szombaton főleg a gumikra fókuszáltunk, amiket jövő héten használunk majd. Az autó rendben van, teljesítettük a tervezett programot, ez pedig szerintem mindig pozitívum.”

„Természetesen az autó jobb kevés üzemanyaggal, sok benzinnel egy kicsit lomha, és nem sokat csinál. De ez mindenkinél így van. Azt hiszem, az új elemek, amiket pályára vittünk, szintén jól működtek.”

Arra a kérdésre, hogy ezek a fejlesztések jövő héten is fent lesznek-e a Red Bull autóján, Verstappen így felelt: „Működnek, szóval remélhetőleg megtartjuk őket.”

A holland pilóta hozzátette, a Red Bullnak sikerült előrelépéseket tennie a barcelonai körülményekhez képest.

„Barcelonához képest a pálya, az érdesebb aszfalt, illetve a melegebb körülmények miatt. A pálya vonalvezetése miatt teljesen más érzés, mint Barcelonában. De igen, rengeteget tanultunk az autóról, szóval gyorsabbá tudtuk tenni. És ez az, amit akar az ember.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!