Az 1. helyről a McLaren ifjú versenyzője, Lando Norris vághatott neki a 24 körös sprintfutamnak, aki a szombati sprintkvalifikáción legyűrte Max Verstappent és a Red Bullokat. A Mercedesek a 4. és 5. helyekről rajtoltak, míg a Ferrarik meglehetősen hátul, csak a 7. és 9. rajtkockából várták a piros lámpák kialvását. Meglepetésre viszont ott volt a top 10-ben mindkét AlphaTauri, Yuki Tsunoda a 6., Daniel Ricciardo pedig a 8. helyen.
Az F1-es mezőnyt kedvező időjárási körülmények, 28°C körüli levegőhőmérséklet és 54°C-os aszfalt fogadta Interlagosban. Kevin Magnussen, Nico Hüólkenberg és Logan Sargeant kivételével mindenki a lágy gumikkal vágott neki a távnak, az említett három úriember a közepes keveréket választotta.
Verstappen remekül kapta el a startot, az 1-es kanyar féktávján pedig be is bújt Norris mellé, így átvette a vezetést. Sergio Perez ugyancsak pozíciót veszített, elment mellette Russell, sőt, nem sokkal később Hamilton is. Még a nyitókörben Norris újabb pozíciót veszített, Russell ugyanis őt is meg tudta előzni.
A 4. körben Perez visszaelőzte Hamiltont, a hétszeres világbajnok ellen pedig Leclerc is támadást indított, a Mercedes pilótája azonban a monacói támadását vissza tudta verni. Az 5. kör elején, a célegyenes végén Norris lendületben visszaelőzte Russellt, és elkezdte üldözni Verstappent.
A 8. körben a célegyenes végén Perez is elment Russell mellett, a Mercedes brit pilótája azonban a 4-es kanyar féktávján kívülről visszaelőzte a mexikóit. A 10. körben aztán Perez az 1-es kanyar féktávján végérvényesen maga mögé utasította Russellt.
A 12. körben Daniel Ricciardo és Carlos Sainz vívtak nagy csatát: az AlphaTauri pilótája a célegyenes végén kívülről előzte meg spanyol ellenfelét, a Ferrari versenyzője azonban a 4-es kanyarban vissza tudott támadni, és visszavette a 8. helyet. A 14. körben a két versenyző ugyanezt játszott el, ezúttal azonban Ricciardo rajtavesztett, mögötte ugyanis lesipuskásként Oscar Piastri elvette tőle a 9. helyet. Alonso ugyanebben a körben Pierre Gaslyt előzte meg, és bár a francia visszavette tőle a 11. helyet, a kétszeres világbajnok pár kanyarral később sikerrel járt.
A 21. körre Hamilton alatt elfogytak a gumik, Leclerc ezt kihasználta, és a célegyenes végén elment a hétszeres világbajnok mellett. Hamilton mögé aztán Yuki Tsunoda is megérkezett, és a japán pilóta is elment a Mercedes mellett. Az utolsó körben Daniel Ricciardo még megpróbálta megelőzni Carlos Sainzot az utolsó pontszerző helyért, ám végül nem járt sikerrel.
Verstappen végül viszonylag könnyedén megnyerte az interlagosi sprintfutamot, igaz, Lando Norris csupán 4másodperccel maradt le tőle. A 3. pozícióban Sergio Perez végzett több mint 13 másodperces lemaradással.
A sprintfutam végeredménye:
Poz. # Versenyző Csapat Körök Kül. Pontok 1 1 Max Verstappen Red Bull Racing Honda RBPT 24 30:07.209 8 2 4 Lando Norris McLaren Mercedes 24 +4.287s 7 3 11 Sergio Perez Red Bull Racing Honda RBPT 24 +13.617s 6 4 63 George Russell Mercedes 24 +25.879s 5 5 16 Charles Leclerc Ferrari 24 +28.560s 4 6 22 Yuki Tsunoda AlphaTauri Honda RBPT 24 +29.210s 3 7 44 Lewis Hamilton Mercedes 24 +34.726s 2 8 55 Carlos Sainz Ferrari 24 +35.106s 1 9 3 Daniel Ricciardo AlphaTauri Honda RBPT 24 +35.303s 0 10 81 Oscar Piastri McLaren Mercedes 24 +38.219s 0 11 14 Fernando Alonso Aston Martin Aramco Mercedes 24 +39.061s 0 12 18 Lance Stroll Aston Martin Aramco Mercedes 24 +39.478s 0 13 10 Pierre Gasly Alpine Renault 24 +40.621s 0 14 31 Esteban Ocon Alpine Renault 24 +42.848s 0 15 23 Alexander Albon Williams Mercedes 24 +43.394s 0 16 20 Kevin Magnussen Haas Ferrari 24 +56.507s 0 17 24 Zhou Guanyu Alfa Romeo Ferrari 24 +58.723s 0 18 27 Nico Hulkenberg Haas Ferrari 24 +60.330s 0 19 77 Valtteri Bottas Alfa Romeo Ferrari 24 +60.749s 0 20 2 Logan Sargeant Williams Mercedes 24 +60.945s 0