Friss hírek

Verstappen napokig TV-zni sem tudott a silverstone-i baleset után

Bár megnyerte a világbajnoki címet 2021-ben, Max Verstappen továbbra is tiszteletlenségnek tartja azt, ahogy Lewis Hamilton ünnepelte győzelmét a tavalyi Brit Nagydíjon, miközben ő hatalmas balesete után kórházba került.

A két versenyző drámai csatát vívott egymással Silverstone-ban, Hamilton pedig egy előzési manőver közben összeütközött Verstappennel, aki az F1-es versenynaptár egyik leggyorsabb kanyarjában vágódott a gumifalnak.

Bár a holland saját lábán szállt ki autójából, a baleset után elővigyázatosságból kórházba szállították kivizsgálásra. Hamilton eközben – időbüntetése ellenére – megnyerte hazai versenyét, a leintést követően pedig önfeledt ünneplésbe kezdett csapatával.

Hirdetés
 

Verstappen a The Guardian című lapnak adott interjújában a minap felidézte a Brit Nagydíj eseményeit: azt mondta, a testét nagyon megviselte a becsapódás, napokig pihennie kellett az ütközést követően.

„Az volt a legfájdalmasabb. A pontok szempontjából is, de a szó szoros értelmében is nagyon fájdalmas volt” – magyarázta a holland. „A nyakam, a hátam, a vállaim…”

„Elég kemény vagyok, el tudok viselni elég nagy ütést, de nem jó a testednek, vagy az agyadnak egy ilyen becsapódás. Hazaértem, és négy napig nem néztem TV-t, nem szimulátoroztam, mert pihennie kellett az agyamnak.”

Arra a kérdésre, hogy csak még jobban motiválta-e a világbajnoki cím megszerzésére az, ahogy Silverstone-ban Hamilton és a Mercedes ünnepelt, Verstappen így felelt: „Nem, nem hiszem, hogy ez így működött.”

„Tiszteletlenség volt, ami ott történt, de megnéztük, hogy mit csinálhattunk volna jobban. Amint visszatértünk a szünetről, remek munkát végeztünk csapaként, hiszen megnyertünk olyan versenyeket a szezon második felében, amiket nem nekünk kellett volna.”

A holland hozzátette, rendkívül megterhelő volt mindenki számára a tavalyi idény.

„Minden évben nem lehet ekkora dráma, az biztos. Nem jó nekem sem, és nem egészséges senki számára egyik csapatnál sem” – mondta, majd hozzátette, az élete nem változott meg azzal, hogy F1-es világbajnok lett.

„Amint hazaérek, ugyanazokat a dolgokat csinálom, mint mielőtt bajnok lettem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!