Kattints és kövesd velünk az Orosz Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Verstappen nem beszél Hamiltonról, a Magyar Nagydíjra fókuszál

Nem kívánt véleményt formálni a Brit Nagydíjon történt balesettel kapcsolatban Max Verstappen. A holland pilóta először szólalt meg a silverstone-i események után, és kizárólag arra fókuszál, hogy győzzön a hétvégi Magyar Nagydíjon.

Verstappen a silverstone-i verseny első körében esett ki, miután összeütközött a címvédő Lewis Hamiltonnal. A holland pilóta nagy sebességgel ütközött a gumifalnak, kórházba is kellett szállítani, de kisebb zúzódásokkal megúszta a bukást.

Kedden derült ki, csapata, a Red Bull az ügy felülvizsgálatát kéri a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), a csapat ugyanis egyáltalán nem elégedett azzal, hogy Hamilton mindössze 10 másodperces büntetést kapott, melyet követően meg tudta nyerni a Brit Nagydíjat.

Verstappen azt mondja, ő nem akar már a történtekről beszélni, kizárólag a hungaroringi hétvégére fókuszál.

„Örülök, hogy Magyarországon újra pályára gurulhatok ezen a hétvégén, főleg a legutóbbi verseny eredménye után” – mondta a holland. „Vannak persze zúzódásaim, de ez normális egy ilyen nagy becsapódás után – viszont tréningezem és jól érzem magam.”

„Ezen a hétvégén elindultam egy 24 órás szimulátorversenyen is, ami remek teszt volt ahhoz, hogy lássam, hogyan reagál a testem arra, hogy sokat ülök egyhelyben, a képernyő mögött. Teljesen rendben voltam, ami miatt pozitívan várom a hétvégét. Határozottan készen állok arra, hogy ismét nekifussunk!”

„Nem igazán van mit mondanom ebben a médiaőrületben, és hogy őszinte legyek, nem is akarok részt venni ebben. Tudom, mi történt Silverstone-ban, hiszen az autóban ültem, és nyilván érzek valahogy azzal kapcsolatban, ahogy véget ért a versenyem. De csak arra fókuszálok, hogy a lehető legjobbat nyújtsam a pályán, hogy elöl maradjunk a bajnokságban.”

„A csapat gondoskodik a hivatalos részéről a dolognak, és mindenről, amit meg kell vizsgálni a baleset után. Az én dolgom viszont ugyanaz, mint mindig: a legjobbat kell nyújtanom, és megpróbálok győzni vasárnap.”

Verstappen számára tavaly izgalmasra sikeredett a Magyar Nagydíj: a vizes pályán már a rajt előtt összetörte autóját, melyet a Red Bull szerelői nagy erőfeszítések árán meg tudtak javítani. A holland pilóta végül a 2. helyen zárta a 2020-as Magyar Nagydíjat.

„A magyarországi pályát szeretem, és remélem, hogy egy kicsit kevesebb esemény történik majd velem a rajtrácsra menet, mivel tavaly a szerelők egyfajta csodát tettek azzal, hogy elkészültek az autómmal a versenyre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!