Verstappen: Nem érek rá minden miatt felszólalni - F1VILÁG.HU

Verstappen: Nem érek rá minden miatt felszólalni

A Francia Nagydíj hétvégéjén Max Verstappenen számonkérte a sajtó, hogy miért nem áll nagyobb mellszélességgel a sportot érintő bizonyos ügyek, például az utóbbi hetekben tapasztalt rajongói rendbontások elítélése mögé. A címvédő szerint ez elsősorban nem az ő feladata.

Az elmúlt évek legsikeresebb versenyzőjétől, Lewis Hamiltontól megszokhattuk, hogy bármilyen társadalmi ügy is foglalkoztatja éppen a világot vagy az autósport közösségét, biztosan szán rá egy-két bejegyzést közösségi platformjain, hiszen saját elmondása szerint a legtöbb követővel rendelkező F1-es versenyzőként felelősségének érzi, hogy kiálljon a számára fontos témák mellett.

Verstappent azonban kevésbé indítják meg az ilyen ügyek, sőt érzése szerint már így is túl sokat foglalkozik a versenyzésen kívüli témákkal. Minderről akkor beszélt, amikor a Paul Ricard-i pályán a sajtó arról kérdezte, miért nem szólalt fel erélyesebben azt követően, hogy a két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon a főként miatta érkező népes szurkolótáborból rendbontásról, más nézők zaklatásáról érkeztek hírek.

„Nem gondolom, hogy mindenképpen csak nekem kellene felszólalni. Megtettem a sajtótájékoztatón, mert szerintem az ott elhangzottak jutnak el a legtöbb helyre. Ha a világon minden miatt szót kellene emelnem, akkor megállás nélkül a közösségi médián lógnék. Mindennek megvan a maga ideje és helye” – söpörte le magáról a felelősséget a címvédő.

„Már így is azt érzem, hogy egy éve csak ilyen politikai dolgokról beszélek, pedig végső soron Forma-1-es versenyző vagyok. Persze ha megkérdeznek valamiről, akkor elmondom, hogy mit gondolok arról a bizonyos ügyről, de nem hiszem, hogy nekem kellene az ilyen mozgalmak mögé állni.”

Bár népszerűségük miatt a pilóták szava lehet a legerősebb, Verstappen szerint bizonyos ügyekben konkrét tettekre nagyobb szükség van, mint sok lájkot kapó felszólalásokra.

„Én itt egy versenyző vagyok. Az emberek pedig nem csak az én rajongóim, hanem általában véve a sport rajongói. Ha közülük néhányan nem megfelelően viselkednek, akkor a sportnak kellene lépéseket tennie ezügyben, nem pedig bizonyos versenyzőknek” – nyomatékosította a holland.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!