Verstappen: Nem fogok 40 éves koromig az F1-ben versenyezni - F1VILÁG.HU

Verstappen: Nem fogok 40 éves koromig az F1-ben versenyezni

Biztosan nem fog 40 évesen is a Forma-1-ben versenyezni Max Verstappen – ezt maga a holland pilóta jelentette ki annak kapcsán, hogy a száguldó cirkusz jelenlegi legidősebb versenyzője, Fernando Alonso két évre szóló megállapodást írt alá nemrég az Aston Martinnal.

Alonso még 2021-ben, a Minardi színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, nemrég pedig kétéves kihagyás után tért vissza a száguldó cirkuszba. A Magyar Nagydíj után aztán bombaként robbant a hír, jelenlegi csapatát, az Alpine-t elhagyva jövőre az Aston Martinnal folytatja pályafutását. A most 41 éves spanyol 2 évre szóló szerződést írt alá a csapattal, így 2024 végéig biztosan a brit istállót erősíti majd.

Max Verstappen annak idején az F1 történetének legfiatalabb pilótájaként, mindössze 17 évesen debütált a királykategóriában, jelenleg pedig már nyolcadik szezonját tapossa. A holland tavaly a világbajnoki címet is megszerezte a Forma-1-ben, és jó esélye van rá, hogy idén másodszor is a csúcsra jut.

A vasárnapi Belga Nagydíjon aratott domináns győzelmet után kérdezték arról, el tudja-e képzelni, hogy 15 év múlva még versenyeket fog nyerni a száguldó cirkuszban.

„Nem leszek itt” – vágta rá a Red Bull versenyzője. „Nem tudom elképzelni, hogy 40 éves koromig vezetni fogok – legalábbis a Forma-1-ben. Más dolgokat is csinálni szeretnék.”

A holland mindenesetre mindenkit megnyugtatott, még nem tervezi a búcsút: „Azért néhány évem van még a Forma-1-ben, ez biztos!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!