Friss hírek

Verstappen: Nem fogunk egy éjszaka alatt az élre kerülni

A Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen azt mondja, kőkeményen dolgoznak azon, hogy minél előbb javítsanak versenyautójukon, és felzárkózzanak az eddig domináló Mercedesre – ez viszont nem lesz egyszerű feladat.

Az osztrák istálló idei, RB16-os versenyautója a szezon első három versenyhétvégéjén nem a várakozásoknak megfelelően teljesítette, Verstappen mégis két alkalommal dobogóra tudott állni.

A Red Bull annak reményében érkezett meg az Osztrák Nagydíj helyszínére, Silverstone-ba, hogy sikerül jobban megértenie autóját – ennek érdekében pedig több új elemet is pályára visznek.

Verstappen azt mondj, bár nem tudja még, mennyire lesznek lemaradva a Mercedestől, bízik abban, hogy a hátrányunk nem 1 másodperc lesz.

„Nem tudom, mekkora lesz a hátrányunk a Mercedeshez képest. Tavaly azt gondoltuk, meg fognak semmisíteni minket, de aztán 2 tizeden belül voltunk az időmérőn” – mondta a holland pilóta.

„Kétségkívül ők a domináló csapat, de hogy mekkora előnyük lesz, azt még nem lehet megmondani. Lehet, hogy 1 másodperc, de az is lehet, hogy sokkal kevesebb. És természetesen nagyon remélem, hogy nem 1 másodperc lesz!”

Verstappen azt mondja, ő és a csapat is mindent megtesz azért, hogy az élre kerüljenek, ez azonban nem lesz könnyű feladat.

„Én minden egyes hétvégén a tőlem telhető legjobbat próbálom nyújtani. Természetesen jó az, ha az ember mindannyiszor a győzelemért harcolhat, de sajnos jelenleg nem vagyunk ebben a helyzetben.”

„Tovább próbálunk javulni, és nem lesz könnyű felzárkózni, hiszen a Mercedes is keményen dolgozik. Természetesen utol akarjuk érni őket, de nem vagyunk frusztráltak. Néha dühös az ember, ez kétségtelen, de ez azért van, mert győzni akarunk.”

„Hajtjuk egymást, és szerintem ez is helyénvaló, egyúttal fontos dolog.”

„Tovább folytatjuk az autónk megértését, és több különböző elemet is pályára viszünk, hogy lássuk, mi az, ami működik, és min lehet még javítani. Keményen dolgozunk azért, hogy előre kerüljünk, de természetesen ez nem történik meg egy éjszaka alatt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!