Kattints és kövesd velünk az Orosz Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Verstappen: Nem Hamilton tapasztalata dönti el az idei bajnokságot

A Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen nem gondolja úgy, hogy Lewis Hamilton jóval több tapasztalata döntő fontosságú lesz majd az idei bajnoki küzdelem során.

Hamilton előnye jelenleg 8 pont az összetett versenyben a Red Bull pilótája előtt, hét vb-címével a háta mögött pedig értelemszerűen az angol rendkívül komoly tapasztalattal rendelkezik.

Verstappen ezzel szemben most először harcolhat a bajnoki címért, mégsem gondolja úgy, hogy a tapasztalat dönt majd az idei trófeáról.

„Én személy szerint nem gondolom így” – mondta a holland versenyző. „Az egyetlen dolog, ami igazán előnyt jelenthet, ha gyorsabb autód van.”

„Ebben a sportágban nagyon dominál az, ha jó autód van. Sok remek versenyző van a mezőnyben, akiknek nem adatik meg a lehetőség arra, hogy az élen harcoljanak.”

„Szóval, hogy 7 világbajnoki címed van-e, vagy egy sem… Ha az ember eltölt pár évet az F1-ben – főleg a mezőny elején, a top 5-ben –, akkor tudja, hogy meg kell próbálnia befejezni minden verseny, tudja, hogy a lehető legtöbb pontot be kell gyűjtenie minden hétvégén.”

„Szerintem mindannyian arra törekszünk, hogy a legjobbat nyújtsuk, a legjobb formában versenyezzen. Szóval nem gondolom úgy, hogy ez a dolog előnyt jelent.”

A legutóbbi versenyeken a Mercedes kétségkívül javuló formát mutatott, a Silverstone-ban pályára vitt fejlesztések beváltak Hamiltonéknál. Verstappen is tudja, nehéz lesz legyűrni a német istállót, ráadásul nem a belga a Red Bull kedvenc pályája.

„Az biztos, hogy a Mercedes gyors lesz itt” – folytatta a bajnokesélyes holland. „A múltban ez a pálya nem feküdt annyira nekünk, mivel hosszú egyenesek vannak rajta. Tudom, hogy határozottan csökkentettük a hátrányunkat a végsebesség tekintetében, de még nem tartunk azért ott… De az biztos, hogy tavalyhoz képest az autónk és a végsebességünk jobb.”

„Hogy mennyire lesz jó hozzájuk mérve? Azt nehéz megmondani. Akárhogy is, az időjárás nem tűnik túl fényesnek erre a hétvégére, egy kicsit esős lesz. Azt hiszem, esős, majd egy kicsit száraz. Szóval majd meglátjuk, hogyan teljesítünk.”

A Belga Nagydíjakon Verstappen soha nem végzett a harmadiknál előkelőbb pozícióban, a Red Bull utolsó győzelmét pedig még Daniel Ricciardo szerezte itt 2014-ben. Verstappen ennek ellenére bizakodóan várja a hétvégét.

„Azt gondolom, nagyon pozitívan várjuk a folytatást. Sok jó versenyünk volt, csak épp az utolsó kettő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna – önhibánkon kívül. De igen, pozitívan állok a dolgokhoz, a csapat is várja, hogy folytatódjon a bajnokság, és még sok verseny van hátra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!