Friss hírek

Verstappen: Nem lehetetlen a győzelem

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője szerint lehet esélyük a győzelemre a Szaúd-arábiai Nagydíjon annak ellenére, hogy az időmérő edzésen falhoz csapta a Red Bullt, és csak a Mercedesek mögül rajtolhat a vasárnapi versenyen.

Verstappen pole-t érő kört teljesített a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzésén, amikor az utolsó etapban falhoz csapta a Red Bullt, így minden esélye elúszott. Így végül csak a 3. rajtpozíció lett az övé, és bajnoki riválisa, Lewis Hamilton indulhat a pole pozícióból. 

A holland pilóta elmondta, nem tudja, mennyire nehéz követni a másik autót a dzseddai versenypályán, és több ismeretlen tényező is szerepet játszhat, ám úgy gondolja, hogy felvehetik a versenyt a Mercedesekkel. 

„Nem igazán követtem másik autót itt, szóval nehéz megmondani, de remélem, hogy rendben lesz” – mondta. „De nem csak erről van szó. Nem igazán ismerjük a gumikat, hogy hogy fognak viselkedni.”

„Szóval természetesen magabiztos vagyok, szerettem volna az első helyről rajtolni, és most, hogy a harmadikról indulok, egy kicsit nehezebb, de határozottan nem lehetetlen.”

„Úgy tűnik, hogy harcolhatunk. Katarban elmaradtunk, ami a tempót illeti, de úgy tűnik, itt egy kicsit jobban működik az autónk” – folytatta Verstappen. 

„Remélem, hogy vasárnap jól tudjuk majd követni a másik autót, és aztán biztos vagyok benne, hogy ha így lesz, akkor jó esélyünk lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!