Kattints és kövesd velünk az Orosz Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Verstappen: Nincsenek egyenlő esélyeink Hamiltonnal

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője úgy érzi, nem tudja megmutatni, valójában mire lenne képes Lewis Hamiltonnal szemben, mivel autójuk teljesítménye jelentősen elmarad a Mercedesétől – így volt ez a Bahreini Nagydíj időmérőjén is.

Verstappen a 3. rajthelyet szerezte meg a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén a két Mercedes mögött, azonban úgy érzi, ezzel kihozták a maximumot az autóból. 

A holland pilóta jelenleg 3. helyen áll a világbajnoki pontversenyben, 27 ponttal lemaradva Valtteri Bottastól. A Mercedes és Hamilton idén óriási fölényben volt a mezőnyhöz képest, éppen ezért Verstappen úgy érzi, „nincsenek egyenlő esélyeik”.

„Ahogy Lewis megmutatta, ő határozottan a Forma-1 valaha volt egyik legjobb versenyzője, de jelen pillanatban nem gondolom, hogy egyenlő esélyeink vannak” – mondta Verstappen.

Ez semmit nem von ne Lewis érdemeiből, de egyszerűen olyan keményen nyomom, amennyire csak tudom, és néha így közelebb vagyok, néha egy kicsit messzebb. Néha elég versenyképesnek tűnünk, de ma nem annyira.”

Verstappen úgy gondolja, a bahreini versenykörülmények egyelőre megjósolhatatlanok, hiszen rengeteg múlik majd a gumikezelésen. 

„Mindig többet akarunk, de sokkal jobb, ha reaálisták vagyunk és a kis dolgokat tesszük helyre. Természetesen van még dolgunk, de összességében a hétvége eddig eléggé pozitív, csak egy kicsit sok hiányzott az időmérőn” – nyilatkozta. 

„Nem tudom, miért volt ez így, és természetesen meg kell találnunk, de először is meglátjuk, hogy holnap mit tehetünk. A pálya eléggé agresszív a gumikkal, szóval remélhetőleg érdekes versenyünk lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!