Verstappen: A Red Bull javuljon, ha azt akarják, hogy maradjak - F1VILÁG.HU

Verstappen: A Red Bull javuljon, ha azt akarják, hogy maradjak

HIRDETÉS
F1 Grand Prix of Hungary - Practice

Max Verstappen azt mondja, csapatának javítania kell teljesítményén, ha marasztalni akarják őt szerződése lejártát követően.

A holland tehetség jelenleg érvényben lévő kontraktusa 2019 végén jár le, az osztrák istállónál pedig természetesen ragaszkodnak hozzá, hiszen az elmúlt években kétségkívül a sportág legnagyobb ígéretévé nőtte ki magát.

Verstappen pályafutását természetesen a Mercedesnél és a Ferrarinál is figyelemmel kísérik, a Red Bullnál azonban nem aggódnak, úgy érzik ugyanis, csak rajtuk múlik, hogy meg tudják-e tartani a holland versenyzőt.

Verstappen múlt hétvégén Zandvoortba látogatott, a német túraautó-bajnokság (DTM) mezőnye ugyanis Hollandiában vendégszerepelt. A Red Bull versenyzője itt újságíróknak nyilatkozva beszélt arról, nagyon reméli, hogy csapata mihamarabb javítani tud teljesítményén.

„Mindig is azt mondtam, hogy nincs okom a távozásra, ha versenyképes autót kapok” – fogalmazott Verstappen.

„Jelenleg nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de ez nem jelenti azt, hogy rögtön fel kell adni. Keményen kell dolgoznunk.”

„Ha viszont 2-3 év után sem lesz javulás, az már egy másik történet lesz. Keményen dolgozunk azért, hogy fejlődjünk, de a következő szezon után majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Verstappen pontosan tudja, a Red Bullt nem segíti az sem, hogy motorpartnere, a Renault egyelőre nem tud a Mercedes és a Ferrari nyomába érni.

„Minden versenyhétvége más, és ez kicsit meg is lep engem. Azokon a pályákon, ahol nincs sok egyenes, meglehetősen közel tudunk kerülni, nagyjából 3 tized a lemaradásunk. De ha van néhány egyenes, akkor jobban le vagyunk maradva, úgyhogy nem tudom, mire számítsak a következő versenyeken. Nehéz lesz versenyezni ellenük…”

Hirdetés

„Ami a Mercedes és a Ferrari küzdelmét illeti: minden hétvégén változik a helyzet. Arra számítok, hogy a Mercedes nagyon erős lesz Spában, hiszen összességében még mindig az ő motorjuk a legjobb. De szoros a harc.”

A holland azt mondja, az, hogy a Red Bull előrelép-e, leginkább azon múlik, hogy sikerül-e javítaniuk a kasztnin, a Renault ugyanis nem tervez komolyabb újításokat.

„Természetesen folyamatosan fejlesztünk, mint ahogy minden csapat. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy egy kicsit gyorsabban csináljuk a dolgunkat, és persze jobban, mint a többiek.”

„Ami a motort illeti, nem lesz sok új dolog a többiekhez képest, úgyhogy meg kell győződnünk arról, hogy az autóval jó irányba haladunk tovább.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!