Verstappen: Sajnálom Leclerc-t, de nekünk is lesz még nehéz hétvégénk - F1VILÁG.HU

Verstappen: Sajnálom Leclerc-t, de nekünk is lesz még nehéz hétvégénk

Nem igazán foglalkozik még a világbajnoki összetettben elfoglalt előkelő pozíciójával Max Verstappen, a holland ugyanis úgy gondolja, a Red Bullnak továbbra is fejlődnie kell ahhoz, hogy a nyers tempó tekintetében a Ferrari szintjére kerüljön.

Vasárnapi győzelmének köszönhetően Verstappen 63 pontra növelte előnyét Charles Leclerc-rel szemben, ehhez persze az is kellett, hogy a Ferrari monacói versenyzője vezető helyen hibázzon, és a gumifalnak csapódjon. Mindez azt jelenti, hogy Verstappennek több mint két futamgyőzelemnyi előnye van riválisával szemben, ami már tetemesnek számít, hiába van még hátra 10 verseny az idei szezonból.

A világbajnoki címvédő viszont azt mondja, felesleges még számolgatni, ráadásul pontosan tudja, nekik is fejlődniük kell.

„Még csak a bajnokság felénél járunk, sok verseny van hátra. Rengeteg minden történhet, szóval nem igazán figyelem még az előnyömet” – mondta a holland pilóta a Sky Sports F1 televíziónak, majd arra a kérdésre, hogy megnyugtató lesz-e úgy elmenni nyári szünetre, hogy magabiztos előnye van a tabellán, így felelt: „Nem, mert rengeteg még a tennivalónk, egy körön ugyanis még le vagyunk maradva.”

„Nem számítok arra, hogy a magyarországi pálya kifejezetten erős lesz számunkra, mivel azt gondolom, hiányzik némi leszorítóerő a Ferrarihoz képest, márpedig a Hungaroringen erre szükség van.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

F1VILÁG.HU (@f1vilag) által megosztott bejegyzés

Leclerc franciaországi hibája az idei második jelentősebb volt, hiszen az Emilia-Romagna Nagydíjon ugyancsak értékes pontokat veszített önhibájából. Arra a kérdésre, hogy a bajnoki küzdelemben való jártasság előnyére válik-e a Leclerc-rel szembeni idei csatában, Verstappen így válaszolt: „Nehéz megmondani, mert könnyű elkövetni ilyen hibákat.”

„Sajnálom őt. Nem kellemes ez, és pontosan tudja ő. Szerintem igazán jó csatát vívhattunk volna a verseny végéig. Sajnos nem jutottunk el idáig, de szerencsére Charles rendben van. Sok futam van még hátra, és nekünk is lesz néhány nehéz hétvégénk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!