Friss hírek

Verstappen szerint Brazíliában verhetetlen a Mercedes

Meglepő nyilatkozatot tett Max Verstappen a Forma-1-es Brazil Nagydíj sprintfutamát követően. Benyomása szerint a Mercedest vasárnap senki sem tudja majd elcsípni.

Váratlanul állt be változás a Forma-1 élmezőnyének erősorrendjében, miután a Brazil Nagydíj szombati sprintversenyén a viadal legnagyobb esélyese, Max Verstappen az abroncsaival küzdve csak a negyedik lett, a Mercedes pedig George Russell révén futamgyőzelmet szerzett. A vasárnap esti nagydíjon a Red Bull pilótapárosa Verstappen vezetésével a második rajthelyet birtokolja majd, ám a világbajnok szerint nem sok esélyük lesz az első sorból induló két Mercedes ellen.

„Verhetetlennek tűnnek, de mindent ki fogunk elemezni” – fogalmazott a leintést követően Verstappen, aki a 24 körös sprint első harmadában még vezette a futamot, az abroncsai azonban a vártnál gyengébben működtek, így előbb George Russell, majd Carlos Sainz és Lewis Hamilton is megelőzte őt.

Hirdetés
 

„Nehezebb volt, mint gondoltam. Ilyen mértékű kopásra nem számítottam, de a lágyakon sem lettem volna elég gyors. Egyértelműen problémánk van a gumik életben tartásával, ezen vasárnapra úgy is meg kell próbálnunk javítani, hogy nem sok mindent tehetünk. Ennél rosszabb viszont nem lehet.”

Verstappen sprintfutamát tovább nehezítette, hogy a Sainz elleni összecsapásában megsérült az első szárnya. A páros az egyes kanyarban találkozott, miközben Sainz ellentmondást nem tűrően maga mögé utasította a hollandot.

„Apróság volt, de letörte a szárnyvéglapot, és valamennyire strukturálisan is megsértette a szárnyat. Szerencsére nem tört le teljesen” – tette hozzá Verstappen, aki szerint a sérülés semmilyen módon nem befolyásolta a futama végeredményét, érzése szerint ép szárnnyal is a negyedik lett volna.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Verstappen szerint Brazíliában verhetetlen a Mercedes
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!
Verstappen elárulta, melyik volt a leggyengébb hétvégéje idén

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!