Friss hírek

Verstappen: Szerintem megérdemelten lettem világbajnok!

A Red Bull világbajnoki címvédője, Max Verstappen állítja, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon történtek semmiféle árnyékot nem vetettek 2021-es diadalára, szerinte ugyanis megérdemelten lett a Forma-1 legjobbja.

A holland versenyző megtörte Lewis Hamilton évek óta tartó uralmát a száguldó cirkuszban: óriási csatában legyőzte az angolt, megszerezve ezzel pályafutása első világbajnoki címét. A szezonzáró verseny eseményei mindazonáltal komoly vitákat váltottak ki – főleg Michael Masi versenyigazgató döntései miatt. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) belső vizsgálatot is indított, ennek eredményéről március közepén adnak majd tájékoztatást.

Max Verstappen a The Guardian című lapnak adott interjújában most felidézte az Abu Dhabi Nagydíj eseményeit. Elárulta, ha még egy körrel tovább tart a verseny, nem tudott volna célba érni, a mindent eldöntő pillanatokban ugyanis brutális módon elkezdett görcsölni a lába.

Hirdetés
 

„Ha megnézitek az adatokat, egyetlen sima gázadást sem fogtok találni. Üvöltöttem a rádión a győzelem után, de az egész kör során ilyen volt a lábam. Teljesen vége volt. Még egy kör, és nem tudom befejezni a futamot” – mondta a világbajnok.

„Annyira stresszes volt az utolsó kör, hogy talán így reagált a testem. De nem adhattam fel.”

Amikor a verseny utolsó köréről beszélt, Verstappen hozzátette: „Úgy voltam vele, ’meg kell előznöm őt!’. Csak egy opció marad. Nem fogok másodikként végezni! Próbáltam nagyon rámenni az újraindításnál. Remekül működött a dolog a célvonalig, de aztán elkezdtem érezni a görcsöt a lábamban. Ez az egyik legfájdalmasabb dolog, ami történhet, hiszen nagyon sokáig padlóig kell nyomni. Olyan volt az izom, mint egy teniszlabda.”

„Az adrenalin persze segít, ha ugyanis séta közben történik ilyen, mozdulni sem tudsz. Lehetetlen. De nem volt választásom, folytatnom kellett. Szóval padlóig nyomtam, és éreztem, hogy egyre jobban és jobban fáj a lábam. Szerencsére jött az 5-ös kanyar, és bevállaltam az előzést. 3 másodpercre levehettem a lábam a gázról!”

„És aztán jön két nagyon hosszú egyenes, a másodikban pedig Lewis visszazárkózott mögém, éreztem, hogy remeg a lábam. Nem tudtam kontrollálni, tiszta görcs volt az izom. Az utolsó szektorban folyamatosan remegett a lábam.”

Arra a kérdésre, hogy az abu dhabi versenyen történt vitás döntések árnyékot vetettek-e bajnoki győzelmére, Verstappen így felelt: „Egyáltalán nem. Nagyon jó szezonom volt, és azt gondolom, tényleg megérdemeltem. Én is voltam nagyon balszerencsés. Az emberek mindig az utolsó versenyre emlékeznek, ha viszont az egész szezont nézzük, a bajnokságnak előbb el kellett volna dőlnie.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!