Friss hírek

Verstappen Vettelről: A Red Bullnak nincs oka lecserélni Albont

A Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen nem lát okot arra, hogy csapata Sebastian Vettelre cserélje Alexander Albont.

Vettel az idei szezon végén távozik a Ferraritól, miután nem hosszabbítják meg lejáró szerződését. A kérdés, a német hol folytatja jövőre, és marad-e egyáltalán a Forma-1-ben.

A négyszeres világbajnok az Osztrák Nagydíj utáni hétfőn a Red Bull saját tévécsatornája, a Servus TV vendége fel Christian Horner és Max Verstappen társaságában.

A műsorban Horner elmondta, az időzítés nem megfelelő Vettel szempontjából, így nem térhet vissza egykori sikercsapatához, bár Max Verstappen azt mondta, szerinte jól együtt tudna dolgozni a némettel.

A holland tehetség viszont tegnap már úgy nyilatkozott, szerinte a Red Bullnak nem kellene lecserélnie Albont, aki remek teljesítményt nyújt.

„Csak próbáltam udvarias és kedves lenni azzal, hogy azt mondtam, el tudnám képzelni” – mondta Verstappen a Stájer Nagydíj csütörtöki médianapján a hétfői tévészereplés kapcsán.

„De azt gondolom, a csapat jelenleg mindkettőnkkel nagyon elégedett, és én is elégedett vagyok Alexszel, mint csapattársammal. Mindenekelőtt egy remek srác a csapatnál, ami mindenkinek jó.”

„Jó a beállításokban, így mindketten remek visszajelzéseket tudunk adni a csapatnak. Emellett pedig gyors is. Kétlem, hogy van ok a cserére, és szerintem ezzel Christian és Helmut is egyetért. És nem is nekem kell döntenem ezekről a dolgokról.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!