Verstappen visszaszólt a kritizáló Massának - F1VILÁG.HU

Verstappen visszaszólt a kritizáló Massának

HIRDETÉS

Nehezen tűrte Felipe Massa éles kritikáját a Toro Rosso ifjú versenyzője, Max Verstappen.


Nehezen tűrte Felipe Massa éles kritikáját a Toro Rosso ifjú versenyzője, Max Verstappen.

A holland pilóta még a legutóbbi, monacói versenyen okozott balesetet, amikor az első kanyar féktávjánál hátulról telibe találta Romain Grosjean Lotusát.

A stewardok egyértelműen Verstappent találták vétkesnek, ezért Kanadában öt rajthelyes büntetést kap majd.

A balesettel kapcsolatban számos versenyző megszólalt: Felipe Massa már a futam után bírálta az újoncot, majd a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján is elmondta véleményét.

„A futam után azt mondtam, szerintem meg kellene büntetni, mert amit tett, az helytelen” – mondta a Williams versenyzője.

„Főleg azt tartom rossz megoldásnak, ha valakit, aki az első versenyein indul, és 17 éves, nem büntetnek meg. Szóval az FIA-nak határozottnak kell lennie ebben a kérdésben, és az is volt. Nem változott a véleményem, követnünk kell a szabályokat, és úgy gondoltam, hogy amit tett, az nem volt helyénvaló.”

Miután Verstappen szintén jelen volt a csütörtöki sajtótájékoztatón, reagálhatott is Massa szavaira, csípős megjegyzései pedig nem is várattak magukra – előbb azonban kifejtette, továbbra sem érzi magát annyira vétkesnek a balesetben.

„Mindenkinek lehet véleménye, de meg lehet nézni az adataimat, melyekből látszik, hogy nem fékeztem később azon a versenyen, mint a korábbi körökben” – mondta a holland újonc.

„Abban a körben, amikor a baleset történt, pontosan ugyanúgy fékeztem, mint egy körrel korábban. Mindegy is, a büntetést megkaptam, most már a kanadai hétvégére fókuszálok.”

Hirdetés

Verstappen aztán Massa felé fordult, majd a következőket mondta neki: „Talán meg kellene nézned a tavalyi, kanadai versenyt, hogy mi is történt ott.”

Mint emlékezetes, Massa a kanadai verseny végén Sergio Pérezzel ütközött össze, elmondása szerint azért, mert a mexikói enyhén balra rántotta a kormányt.

Verstappen mindenesetre kijelentette, a heves kritikák ellenére sem kíván változtatni hozzáállásán.

„Nem fogok változtatni a vezetési stílusomon. Támadtam, szerettem volna pontokat szerezni, főleg a kiábrándító kerékcserénk után. Talán jobban jobbra húzhattam volna, hogy elkerüljem a balesetet, vagy egy másik körben próbálkozni. De nem hiszem, hogy sok mindent kellett volna másképp csinálnom.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!