Verstappené a pole, jócskán lemaradt a Mercedes! - F1VILÁG.HU

Verstappené a pole, jócskán lemaradt a Mercedes!

Közel 4 tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Bahreini Nagydíj időmérő edzésén Max Verstappen! A Red Bull holland versenyzője mögött Lewis Hamilton végzett a 2., Valtteri Bottas a 3. helyen, míg a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc a 4. pozícióban zárt. Sebastian Vettel már az időmérő elején kiesett.

Már villanyfények mellett kezdte meg a Forma-1-es mezőny a szezon első időmérő edzését Bahreinben. A levegő hőmérséklete 30 °C volt, ám a szél ezúttal is jelen volt, ami olykor megnehezíti a versenyzők dolgát.

Az idei első Q1 nem alakult szerencsésen Sebastian Vettel számára: az időmérő első szakaszának végén Nikita Mazepin megpördült a célegyenes végén, éppen Vettel előtt, ami befolyásolta a német körének kezdetét. A négyszeres világbajnok számára így nem a várt módon alakult debütálása az Aston Martinnal: csak a 18. rajthelyet szerezte meg. 

 

Vettel mögött a két Haas zárt: Mick Schumacher 8 tizedmásodperccel végzett csapattársa, Nikita Mazepin előtt. A Q1 további kiesői Esteban Ocon, az Alpine és Nicholas Latifi, a Williams versenyzői voltak: ők a 15. és 16. rajtpozíciót szerezték meg, míg csapattársaik, Fernando Alonso és George Russell továbbjutott a Q2-be. 

A Q1 leintését követően Sainz motorja leállt, így a spanyol megállt a pályán, azonban újra tudta indítani a Ferrarit, és visszagurult a bokszba. Úgy tűnt, nem volt nagy gond a Ferrarinál, a spanyol folytatni tudta az időmérőt. 

Meglehetősen szorosan alakult a Q2 vége: a második etap végére folyamatosan érkeztek a jobbnál jobb körök, végül Carlos Sainz, a Ferrari versenyzője jutott tovább leggyorsabbként az időmérő utolsó szakaszába, 1 ezredmásodperccel megelőzve csapattársát, Charles Leclerc-t. A két Ferrari a lágy abronccsal jutott tovább, így ezekkel a gumikkal kell majd rajtolniuk a vasárnapi versenyen. 

A Mercedes és a Red Bull a közepes keverékekkel rajtol: Sergio Perez azonban szabadon választhat majd, ő ugyanis lecsúszott a továbbjutó helyekről, csak a 11. pozícióból indulhat. Kiesett a két Alfa Romeo, Antonio Giovinazzi a 12., Kimi Räikkönen a 14. helyen zárt, közéjük Yuki Tsunoda, az AlphaTauri pilótája férkőzött be, a 15. rajtkockát pedig George Russell foglalhatja majd el vasárnap. 

Izgalmasan alakult a Q3 vége: Max Verstappen legyőzte a Mercedeseket, közel 4 tizedmásodperccel utasította maga mögé Lewis Hamiltont és közel 6 tizedmásodperccel Valtteri Bottast

A 4. helyre Charles Leclerc érkezett meg a Ferrarival, a monacói mindössze 1 tizedmásodperccel maradt el Bottas idejétől. A 3. rajtsorból Pierre Gasly, az AlphaTauri pilótája, valamint Daniel Ricciardo, a McLaren versenyzője indulhat majd. 

A 7. helyről Lando Norris kezdheti meg a vasárnapi futamot, míg a 8. pozícióban Carlos Sainz végzett első ferraris időmérőjén. A top 10 sorrendjét Fernando Alonso (Alpine) és Lance Stroll (Aston Martin) zárja. 

Az időmérő edzés végeredménye:

Poz.#VersenyzőCsapatQ1Q2Q3Kör
133Max VerstappenRED BULL RACING HONDA1:30.4991:30.3181:28.99715
244Lewis HamiltonMERCEDES1:30.6171:30.0851:29.38518
377Valtteri BottasMERCEDES1:31.2001:30.1861:29.58617
416Charles LeclercFERRARI1:30.6911:30.0101:29.67815
510Pierre GaslyALPHATAURI HONDA1:30.8481:30.5131:29.80915
63Daniel RicciardoMCLAREN MERCEDES1:30.7951:30.2221:29.92718
74Lando NorrisMCLAREN MERCEDES1:30.9021:30.0991:29.97418
855Carlos SainzFERRARI1:31.6531:30.0091:30.21517
914Fernando AlonsoALPINE RENAULT1:30.8631:30.5951:30.24915
1018Lance StrollASTON MARTIN MERCEDES1:31.2611:30.6241:30.60115
1111Sergio PerezRED BULL RACING HONDA1:31.1651:30.65911
1299Antonio GiovinazziALFA ROMEO RACING FERRARI1:30.9981:30.70812
1322Yuki TsunodaALPHATAURI HONDA1:30.6071:31.2039
147Kimi RäikkönenALFA ROMEO RACING FERRARI1:31.5471:31.23812
1563George RussellWILLIAMS MERCEDES1:31.3161:33.43011
1631Esteban OconALPINE RENAULT1:31.7246
176Nicholas LatifiWILLIAMS MERCEDES1:31.9368
185Sebastian VettelASTON MARTIN MERCEDES1:32.0566
1947Mick SchumacherHAAS FERRARI1:32.4496
209Nikita MazepinHAAS FERRARI1:33.2737

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!