Verstappennek egy zenét is bejátszottak a rádión vasárnapi győzelme után - F1VILÁG.HU

Verstappennek egy zenét is bejátszottak a rádión vasárnapi győzelme után

Még egy kis zenehallgatás és éneklés is belefért Max Verstappennek a levezető körben a vasárnapi Brazil Nagydíjon aratott győzelme után, Christian Horner csapatfőnök pedig elárulta, miért is játszották be a háromszoros világbajnoknak Tom Jones Green, Green Grass of Home című számát.

A holland versenyző Interlagosban idei 17. győzelmét szerezte meg, ezzel pedig újabb rekordot állított be a Forma-1-ben: még ha nem is nyeri meg a szezon hátralévő két versenyét, akkor is az idei futamok 77,27%-án győzedelmeskedett, ezzel pedig átadta a múltnak Alberto Ascari rekordját, aki még 1952-ben nyolc versenyből hatot nyert meg, ezzel pedig egy idényen belül a futamok 75 százalékán diadalmaskodott.

A győzelemhez pedig természetesen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase, valamint a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is azonnal gratulált a rádión, sőt, a levezető körben bejátszották neki Tom Jones 1966-os, Green, Green Grass of Home című számát is.

Bár Verstappen előre jelezte, nincs jó hangja, azért pár sort elénekelt a dalból, még mielőtt megérkezett a parc fermébe, ezt követően Lambiase jelezte neki: “Csak ne hagyd ott az igazi állásodat!” Verstappen erre azt felelte: “Szerintem abban jobb vagyok!”

Christian Horner csapatfőnök pedig elárulta, miért is játszották be neki Tom Jones zenéjét.

“Ma megtanultunk valami újat Maxról, mégpedig, hogy a gokartverseny után az apja Tom Jones számokat játszott újra és újra hazafelé” – mondta Horner. “Szóval be tudtam játszani a Green, Green Grass of Home-ot. Ez volt a Radio Red Bull.”

Horner elárulta, meglepte, amikor megtudta, hogy Verstappen egy klasszikusnak számító zenét szeret legjobban, nem pedig egy mai, modern muzsikát.

“Fogalmam sem volt, egy 26 éves miért választaná a Green, Green Grasst. Ez volt a legvalószínűtlenebb, amire gondoltam. De Jos ezt mondta nekem Katarban. Megkérdeztem tőle, ‘Mi a kedvenc száma?’, és aztán megkérdezem Pault [Smith – a Red Bull kommunikációs vezetőjét], hogy be tudja-e játszani. Jos aztán a ‘Green, Green Grass-t’ mondta Tom Jones-tól.”

“Azt hittem – persze nyilvánvalóan a Spice Girls után -, hogy abszolút Ed Sheerant fogja mondani, vagy valami korának megfelelőt. De nem, Tom Jones-t.”

Verstappen Ascari rekordjának megdöntéséről azt mondta, leginkább a csapat által elvégzett kemény munkára büszke.

“Amikor bemutatkoztam a Forma-1-ben, nem az járt a fejemben, hogy meg kell döntenem a 75 százalékos győzelmi rekordot. Ezek a dolgok együtt járnak azzal, hogy minden igazán jól működik” – mondta. “Jól érzem magam az autóban, az nagyon versenyképes, a csapat pedig ritkán hibázik. És ilyenkor jön egy ilyen szezon.”

“Számomra ez sokkal inkább szól a pillanat kiélvezéséről, valamint arról, hogy megpróbálok maximalizálni minden egyes lehetőséget.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!