Friss hírek

Verstappent nem foglalkoztatja a bajnoki 2. helyezés

Bár mindössze 27 pont a hátránya Valtteri Bottasszal szemben, Max Verstappent nem motiválja túlzottan az, hogy megszerezze a második helyet a világbajnoki tabellán. A holland azt mondja, már év elején tudta, hogy a bajnoki címre nem lesz esélye.

A világbajnoki cím sorsa a Török Nagydíjon már eldőlt: Lewis Hamilton győzelmét hetedik vb-trófeáját is megszerezte, Verstappen viszont Bottasszal szemben csökkenteni tudta hátrányát Isztambulban.

A Red Bull versenyzője viszont azt mondja, nem igazán foglalkoztatja a bajnoki második helyezés.

„Nem igazán számít, hogy a második, vagy a harmadik helyen végzek-e” – mondta Bahreinben Verstappen.

„Egyszerűen csak jó eredményt akarok elérni. Ha ez azt jelenti, hogy végül harmadik leszek a bajnokságban, viszont lesz néhány pozitív futamom a hajrában, akkor is örülni fogok.”

Verstappen elárulta, már az év elején tudta, hogy nem lesz esélye a vb-címre 2020-ban, noha jó formában zárták az előző évet.

„Szerintem az első versenyen is már teljesen világos volt, hogy túl messze vagyunk. Hogy mi az oka, nem tudom, máskülönben változtattunk volna ezen… Szerintem mindenki nagyon keményen dolgozik, ez nem is kérdés.”

„De természetesen sok csapat nagyon keményen dolgozik. És fel kell még zárkóznunk. Viszont nehéz rámutatni arra, hogy miért is vagyunk hátrányban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!