Vettel: A gumik miatt bukott el a Red Bull - F1VILÁG.HU

Vettel: A gumik miatt bukott el a Red Bull

HIRDETÉS

Sebastian Vettel egyértelműen a Red Bull rossz gumikezelést okolja azért, hogy végül csak a negyedik helyen futott célba a mai Spanyol Nagydíjon, ahol a Ferrari és a Lotus is jobban bánt a Pirelli abroncsokkal.


Sebastian Vettel egyértelműen a Red Bull rossz gumikezelést okolja azért, hogy végül csak a negyedik helyen futott célba a mai Spanyol Nagydíjon, ahol a Ferrari és a Lotus is jobban bánt a Pirelli abroncsokkal.

Fernando Alonso már az első kiállást követően Vettel elé került, akit később Kimi Räikkönen és Felipe Massa is megelőzött, ugyanis a vártnál jobban koptak abroncsai, így nem tudta tartani azt a tempót, amit szeretett volna.

„Azt gondolom, hogy a körülményekhez képest elégedettek lehetünk a negyedik hellyel, vagyis annak kellene lennünk” – mondta a háromszoros világbajnok, aki továbbra is vezeti a bajnsokágot, de csak négy pont az előnye Räikkönennel szemben.

„Az első három helyezett túl gyors volt számunkra, és a gumikat is jobban kezelték, mint mi.”

Mindezek ellenére Vettel úgy gondolja, hogy a Red Bull továbbra is versenyképes, így nem aggódik a soron következő megmérettetések miatt.

„Ha a versenytávról beszélünk, akkor más a helyzet” – folytatta. „Úgy érzem, hogy az autó elég jó, de csinálnunk kell valamit, hogy a gumikopás ne legyen ilyen nagy. Hárman jobb munkát végeztek nálunk a mai napon, így fel kell zárkóznunk.”

„Nem az autó, hanem a gumik teljesítőképességének határán voltunk.”

A bajnoki címvédő azt is elárulta, hogy véleménye szerint a Red Bull stratégiai hibát követett el, mert a végsőkig ragaszkodott három kiállásos tervéhez, amit végül képtelen volt véghezvinni, így át kellett állnia a négy kiállásra.

„Azt gondolom, hogy túl sokáig ragaszkodtunk a három kiálláshoz, és túl későn vallottuk be magunknak, hogy nem leszünk képesek arra.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!