Vettel: A jó eredmények sem másítják meg a döntésem - F1VILÁG.HU

Vettel: A jó eredmények sem másítják meg a döntésem

HIRDETÉS
A Forma-1-től a szezon végén búcsúzó Sebastian Vettel azt mondja, továbbra is mindent megtesz azért, hogy segítse csapatát, az Aston Martint a 2023-as idényre való felkészülésben. A német pilóta elárulta, hiába voltak jó eredmények mostanában, nem gondolja meg magát a visszavonulását illetően.
action, Autodromo Hermanos Rodriguez, GP2220a, F1, GP, Mexico
Sebastian Vettel, Aston Martin AMR22

Vettel még a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a brit istállóval, a 2022-es évadot követően pedig búcsút int a száguldó cirkusznak. A világbajnokságból még két versenyhétvége van hátra, Vettel pedig azt mondja, lelkesedése nem hagyott alább, továbbra is mindent belead csapatáért.

„Semmi okom arra, hogy visszafogjam magam. Nem változtam, nem megyek máshova, szóval elmondom, amit gondolok. Semmi sem változott tavalyhoz képest” – mondta a négyszeres világbajnok, aki azt ugyan elárulta, hogy az Aston Martin mérnökeivel nem sokat beszél közvetlenül a 2023-as autó terveiről, ám elmondása szerint az istállónál pontosan tisztában vannak az idei gyengeségekkel, „és nyilvánvalóan megpróbálják orvosolni ezeket a következő évre”.

Bár a legutóbbi, mexikói versenyen nem remekelt az Aston Martin, Vettelnek voltak remek futamai a közelmúltban, például Szingapúrban, Japánban és az Egyesült Államokban. A német versenyzőt ezek után természetesen meg is kérdezték arról, hogy az efféle jó eredmények után van-e esély arra, hogy meggondolja magát, és mégsem int búcsút az F1-nek.

„Hosszasan és alaposan átgondoltam ezt a döntést rengeteg szempontból. Egy kicsit szomorúnak tartom, hogy ennyire hullámzóan teljesítünk most. Látom az előnyeit annak, ha dúlnak az érzelmek, de azt gondolom, általában egy kicsit gyorsan ítélkezünk. Hajlamosak vagyunk nagy feneket keríteni egy jó eredménynek, de igen, nyilvánvalóan élveztem az elmúlt két versenyt. Jobban élveztem az utolsó néhány futamot, mint az évad közepén, de ezeknek nincs hatásuk a döntésemre. De legalább egy emlékeztető arra, hogy miért is imádom annyira ezt a sportot.”

„Voltak nagyszerű versenyeim, igazán élveztem őket, de olyanok is, amiket nem élveztem ennyire, és 5 kör után már azt kívántam, jöjjön az a kockás zászló, de nem jött.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!