Friss hírek

Vettel a rossz időzítést okolja a korai kiesésért

A Red Bull Racing pilótája, Sebastian Vettel úgy érzi, a rossz időzítés miatt kellett már az időmérő első etapjában búcsúznia, ugyanis nem tudtak mért kört teljesíteni akkor, mikor a legjobb volt a pálya állapota.

A Red Bull Racing pilótája, Sebastian Vettel úgy érzi, a rossz időzítés miatt kellett már az időmérő első etapjában búcsúznia, ugyanis nem tudtak mért kört teljesíteni akkor, mikor a legjobb volt a pálya állapota.

A német versenyző csalódott lehet, hiszen azzal, hogy már az első etapban kiesett, és csak a 16. helyről vághat neki a vasárnapi futamnak, minden bizonnyal lemondhat a bajnoki cím megszerzéséről.

Bár korábban felmerült, hogy a McLaren duójához hasonlóan ő is száraz pályás beállításokkal futott, Vettel azonban elmondta, hogy minden a legnagyobb rendben lett volna, ha jobban időzítenek.

“Úgy tűnik, egy versenypálya helyett véletlenül egy uszodába tévedtem” – mondta kínjában Vettel az időmérő első etapja után a BBC Sportnak.

“Természetesen nagyon csalódott vagyok, azonban ilyen az élet. Volt egy szakasz, mikor a pálya állapota a legjobb volt, és ezt mi nem használtuk ki. A forgalom sem kedvezett nekünk. Mikor tiszta volt az út előttünk, még jobban rázendített az eső. Bosszantó, ami történt.”

Vettel azonban elmondta, hogy esze ágában sincs feladni, ugyanis véleménye szerint még a győzelmet is megszerezheti, hiszen mind száraz, mind vizes pályán kiváló az RB5-ös teljesítménye.

“Nyilván jobb lenne az élről rajtolni, de ezt el kell fogadnunk. Azonban azt gondolom, hogy voltak már olyan versenyzők, akik ennél hátrébbról is nyertek futamot. Persze jóval nehezebb lesz a dolgom, de majd meglátjuk, milyen lesz az idő holnap” – folytatta.

“Szárazon nagyon versenyképesek vagyunk, ahogy esőben is jól megyünk, hiszen most sem a sebességünkkel, sokkal inkább az időzítéssel volt probléma.”

“Hátulról kell indulnunk, de mindent megteszek, hogy a legjobb tudásomat nyújtva, előrébb végezzek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Vettel a rossz időzítést okolja a korai kiesésért
Gasly: Vezére lettem az AlphaTauri csapatának
Az FIA miatt lassult le a Red Bull, a Mercedes pedig egy trükknek köszönhetően gyorsult fel?
Verstappen: Meggyőződésem, hogy gyorsabb vagyok Hamiltonnál!
A Mercedest meglepte a Red Bull hungaroringi szárnyválasztása
Harag és kétségbeesés: Belgiumban vállalja be a rajtbüntetést a Red Bull?

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!