Költségplafon-ügy

Vettel a túlélésre játszott a Belga Nagydíjon, elégedett a 8. hellyel

A túlélésre játszott a vasárnapi Belga Nagydíjon az Aston Martin négyszeres világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel, aki végül a 8. helyen ért célba Spában, így értékes pontokkal távozott.

A német versenyző a riválisok rajtbüntetései után a 10. helyről kezdhette meg a versenyt Belgiumban, és a futam nagy részében a legjobb 10 között autózott. Vettel korábban háromszor is nyert Spában, ezúttal viszont be kellett érnie a 8. hellyel – amivel ugyanakkor elégedett volt a leintést követően, noha a verseny utolsó szakaszában előzte meg őt Esteban Ocon.

„Eltesszük a pontokat, jó volt látni, hogy amennyiben tisztességes pozíciókat szerzünk a rajtrácson, és jól sikerül az első kör, akkor képesek vagyunk túlélni” – mondta a német versenyző. „Jobb volt a tempónk, mint az Alpine-oknak jócskán elhasznált gumikkal, de összességében az ő autójuk gyorsabb, szóval nehéz volt hátul tartani őket. Az egyik esetében a verseny nagy részében sikerült megtenni mindezt, a másik nagyon közel volt.”

„Ha a stratégiát nézzük, kiállhattunk volna egy kicsit korábban is, de utólag mindig okos az ember. Összességében elégedett vagyok.”

A verseny 35. körében Vettelnek nehéz dolga volt, hiszen Esteban Ocon és Pierre Gasly is próbálta megelőzni őt Kemmel-egyenesben. Hármójuk csatája kísértetiesen hasonlított Mika Häkkinen ikonikus előzésére Michael Schumacher ellen, amikor a két bajnokesélyes Ricardo Zontát körözte le ugyanitt.

Vettel elárulta, az említett pillanatban elég nehéz helyzetben volt, mivel épp rossz pozícióba került kerékcseréjét követően Gasly mögött.

„Egy kicsit be voltam szorulva, és nem volt DRS-em, elkezdtem kifogyni az energiából is, szóval csak figyeltem a tükörben őket. Egy ponton aztán próbáltam csak középen maradni, mert tudtam, hogy jön a féktáv.”

„Épp lecsúsztam Gaslyról a bokszból kijövet, szóval egy jobb bevezető körrel, vagy gyorsabb kerékcserével másfél másodpercet nyerhettünk volna rajta rögtön, és akkor teljesen másképp alakul a történet. Túl korán megkaptam a DRS-lehetőséget, és előre kerültem, ami nem volt előnyös a részemről. Lőszerek nélkül kellett a csatába mennem, szóval tudtam, hogy túl hosszú lesz az egyenes az 5-ös kanyarig, és elveszítettem mindkét helyet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Vettel a túlélésre játszott a Belga Nagydíjon, elégedett a 8. hellyel
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!