Vettel: A verseny sem lesz egyszerűbb - F1VILÁG.HU

Vettel: A verseny sem lesz egyszerűbb

HIRDETÉS
Sebastian Vettel, az Aston Martin F1-es versenyzője számára már az Olasz Nagydíj sprintkvalifikációjának kezdetén megpecsételődött a versenye – így a cél az volt a továbbiakban, hogy mentsék a menthetőt.
Sebastian Vettel, Aston Martin, in the pit lane
Portrait, Helmets, Sebastian, Autodromo Nazionale Monza, GP2114a, F1, GP, Italy

Vettel a 11. helyről vágott neki az Olasz Nagydíj sprintkvalifikációjának, ahol végül 12.-ként ért célba, így a vasárnapi futamon Valtteri Bottas büntetése miatt a 11. pozícióból rajtolhat majd.

A német pilóta elmondta, már a rajtnál elúszott minden esélye arra, hogy pozíciókat javítson, ám ez ép abroncsokkal sem lett volna egyszerű számára, ugyanis nehéz előzési távolságra kerülni az előttük autózókhoz képest.

„Ez egy nehéz verseny volt számomra” – nyilatkozta Vettel.

„Jó rajtom volt, de nem volt hova mennem a mezőny közepén, szóval az első kanyarban blokkoltam a kerekeimet. A jobb és bal első abroncsomat elfékeztem, ami nagy vibrációt okozott. Így ez a verseny a károk minimalizálásáról szólt.”

„Hasonló pozícióban kezdjük a vasárnapi versenyt, mint a sprintkvalifikációt. Ahogy láttuk szombaton, az előzés nehéz lehet, mert nehéz követni az előttünk lévő autót, de meglátjuk, hogy mit tehetünk, és megpróbálunk a pontokért harcolni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!