Vettel: Aggódtunk a gumik miatt - F1VILÁG.HU

Vettel: Aggódtunk a gumik miatt

HIRDETÉS

Sebastian Vettel az autót és a körülményeket dicsérte a Belga Nagydíj futamát követően – a német világbajnok elmondása szerint a verseny minden egyes körét nagyon élvezte, habár a gumikkal meggyűlt a baja a Red Bullnak.


Sebastian Vettel az autót és a körülményeket dicsérte a Belga Nagydíj futamát követően – a német világbajnok elmondása szerint a verseny minden egyes körét nagyon élvezte, habár a gumikkal meggyűlt a baja a Red Bullnak.

Vettel idei hetedik győzelmét szerezte meg Belgiumban, ezzel 92 pontra növelve előnyét a világbajnoki tabellán második helyet elfoglaló csapattársa, Mark Webber előtt.

„Aggódtunk a gumik miatt az időmérő után, mivel nagyon kopottak voltak, sokat kockáztattunk. Minden okunk megvolt arra, hogy úgy érezzük, jók lehetünk, de a paddockban senki nem garantált semmit. Egyikünk sem érezte magát kényelmesen, szóval hamar kiálltunk a bokszba” – mondta Vettel.

„A fő cél az volt, hogy meglássuk, hogyan viselkednek a gumik néhány kör után.”

A regnáló világbajnok elmondta, az autó kiválósága mellett az is közrejátszott a jó szereplésben, hogy a 13. körben történt baleset miatt a biztonsági autó a pályára hajtott.

„A versenytempó nagyon jó volt, kényelmesen éreztem magam, és nem kellett nagy erőfeszítéseket tennem azért, hogy tartani tudjam a lépést a többiekkel. A safety car fontos szerepet játszott abban, hogy meg tudjam előzni Fernandót, majd előnyt építsek ki vele szemben.”

„Ezt követően jobban kellett kezelni a versenyt, mint máskor. Az autó briliáns volt, és az előző évekhez képest nagyon versenyképesek tudtunk lenni: boldog vagyok a futam és az eredmény miatt. A gumikkal szerzett tapasztalatainkból tanulnunk kell, és előre kell tekintenünk a következő versenyre.”

A német versenyzőnek nem csak Alonsóval, hanem Jenson Buttonnal, a McLaren Mercedes pilótájával a tavalyi évhez hasonlóan idén is meg kellett küzdenie. A végeredmény ezúttal mindkettejük számára pozitívabb lett, hiszen tavaly balesettel végződött a csata.

„Jó volt befejezni a versenyt, és nem ütközni” – viccelődött Vettel.

Hirdetés

„Amikor közel kerültem hozzá, úgy gondoltam, inkább jobb lesz megelőzni őt az egyenesben, mint a sikánban. Az autó fantasztikus volt, a tempó is a helyén volt: mi pedig ezért vagyunk most itt, ahol vagyunk.”

Vettel elmondta, a spái győzelem különlegesnek számít, így nagyon boldog, hogy három futamot követően ismét a dobogó legfelső fokára állhatott, tovább növelve előnyét a világbajnoki pontversenyben.

„Az itteni győzelem sokat jelent. Ez egy nagyszerű pálya, minden egyes körét élveztem. Az autó azt csinálta, amit én akartam, remek érzés átmenni ezeken a kanyarokon, és ha kényelmesen érzed magad az autódban, akkor mindez még inkább szórakoztató.”

„Nagyon élvezetes volt a verseny, sokat kellett előznöm. De nem akarok panaszkodni, fantasztikusan jól működött minden, az autó remek volt, szóval azt hiszem, mindkettőnk [Vettel és Webber] számára nagyon jó eredmény a mai.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!