IMOLAGP

Vettel: Az Aston Martinnak van egy előnye a Ferrarival szemben

Sebastian Vettel, Aston Martin,
Sebastian Vettel, az Aston Martin F1-es versenyzője szerint az idei évben bizonyos szempontból előnyben lehetnek az élcsapatokkal szemben – a német elárulta, miért gondolja így.

Vettel a Toro Rosso, a Red Bull és a Ferrari után 4. csapatához szerződött a Forma-1-ben: idén már az Aston Martint erősíti majd. 

A német pilóta elmondta, nem újdonság számára, hogy egy kisebb csapatnál versenyez, és szerinte most különösen nagy előnye van annak, hogy az Aston Martinnál folytatja.

„Amikor a Red Bull Racinghez mentem, akkor minden csapat fejlesztési szakaszban volt, és a Red Bull 2008-ban és 2009-ben nem ugyanaz a csapat volt, mint ma, ami a méretet illeti. Tehát ez hasonló” – mondta Vettel. 

„De a Forma-1 változik, most például a költségkorlátozás bevezetésével. Aztán az is különbség [a Ferrarihoz képest], hogy az Aston Martin nem maga építi a motort, hanem vásárolja. Tehát ezzel a projektek fele elmarad. Megtévesztő lehet egy csapat mérete. A Ferrari természetesen a leglenyűgözőbb volt számomra, mert az autó teljes egészében házon belül részült.” 

„A csapat hozzászokott, hogy hatékonyan dolgozzon egy büdzséből, és ez előny most, a költségkorlátozások tükrében” – folytatta Vettel. 

„A nagy csapatok számára már vége a dús éveknek, vastag pénztárcákkal. Nekik leépítéseket kell végrehajtaniuk – mi ezzel szemben az elmúlt években növekedtünk és most a méret szempontjából optimális helyzetben vagyunk.”

Az Aston Martin érkezésével a csapat kedvezőbb financiális feltételek mellett dolgozhat, ami mindenképpen előrelépés a korábbi évekhez képest

„Hogy az irodák modernek vagy az épületek vadonatújak, az nem annyira fontos. A minőség számít, és ebből a szempontból az Aston Martin nagyon jó helyzetben van. A csapat az elmúlt években bebizonyította, hogy milyen kiváló munkát végeznek itt. Most pedig a csapat kedvezőbb pénzügyi feltételeket kaphat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!