Orosz Nagydíj

Vettel: Az autó kezelhetetlen Monzában

GP ITALIA F1/2020 -  VENERDÌ 04/09/2020      
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel
Fotó: Scuderia Ferrari
Lényegében kezelhetetlen volt a Ferrari versenyautója a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki szabadedzésein – ezt mondta a csapat négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel, aki csak a 12. helyen zárta a monzai nyitónapot.

Arra már jó ideje számítani lehetett, a Ferrari a motorigényes olasz versenypályán nem fog labdába rúgni, a versenyzők azonban titkon bíztak abban, a kiábrándító belgiumi szereplés után legalább a top 10-ben ott lehetnek majd.

Bár a pénteki edzéseredmények után korai volna még kijelenteni azt, hogy a Scuderiának a pontszerzésre sem lesz esélye hazai földön, Sebastian Vettel nem túl bizakodóan nyilatkozott az első szabadedzések után.

Elmondása szerint az SF1000-es kezelhetetlen volt pénteken

„Nos, az autót nehéz volt vezetni, de ahogy már mondtam, nem ez az első alkalom” – mondta a négyszeres világbajnok péntek este.

„Hogy hol vagyunk hátrányban? Szerintem az egyenesekben veszítünk, ami várható volt. A kanyarbejáratokon pedig hiányzik a tapadás – lényegében mind a négy kerék esetében. Elég sokat csúszkál az autó. És… kezelhetetlen.”

„De igen, nagyon nehéz mindent jól összerakni, hogy összejöjjön egy jó kör. De próbálunk javítani rajta szombatra.”

Vettel kifejtette, a Ferrarit nem segíti az sem a hosszú etapokon, hogy erre a hétvégére megnövelték az első guminyomást tavalyhoz képest.

„Szerintem az is hozzájárul ehhez a kihíváshoz, hogy ezekkel a lufira fújt gumikkal vagyunk kénytelenek körözni. Ez sem segít” – mondta.

„Szerintem elég messze van attól, ahogy ezek a gumik szeretnek működni. De nyilván tartanunk kell magunkat a szabályokhoz, ettől függetlenül viszont trükkös lesz a versenyen.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS