Vettel az élen, a Red Bull szárnyalt az időmérőn - F1VILÁG.HU

Vettel az élen, a Red Bull szárnyalt az időmérőn

HIRDETÉS

A Red Bull Racing versenyzőinek nem volt ellenfele a szombati időmérő edzésen, így az első sorból várhatják a Brit Nagydíj rajtját. A második sorba Alonso és Hamilton került. Button már a második etapban búcsúzott.



A Red Bull tovább folytatta szárnyalását a hétvégén, és a szabadedzésekhez hasonlóan, látszólag könnyed diadalt aratott az időmérőn Silverstone-ban.

Az energiaital-gyárosok ezzel már kilencedik rajtelsőségüket aratták az idei évben, mindössze Kanadában botlottak.

Sebastian Vettel, és Mark Webber több mint fél másodpercet adott az őket követő Fernando Alonsónak, aki a harmadik helyre hozta be a Ferrarit, amely úgy tűnik magára talált az új fejlesztésekkel, és egyre közelebb kerül ellenfeleihez.

Lewis Hamilton megmentette a McLaren becsületét hazai közönsége előtt, és a negyedik pozícióba hozta be visszaépített versenygépét, melyen csapattársa, Jenson Button nem találta a fogást, így már a második etapban búcsúzott, és csak a 14. helyről vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Egy kissé felhős, ám meleg idő fogadta a versenyzőket a szezon tízedik állomásának helyet adó Brit Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén, ahol a levegő hőmérséklete 24, az aszfalté pedig 35 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.

Első etap

Az első húszperces etap különösebb meglepetések nélkül zajlott le. Ahogy arra az edzések alapján számítani lehetett, a Red Bull duója állt az első két helyen, Vettel, Webber sorrendben, akiket Alonso követett a harmadik pozícióban a Ferrarival.

A negyedik a Force Indiával kiválóan teljesítő Adrian Sutil lett, aki mögött Lewis Hamilton sorakozott fel, a McLaren visszaépített versenygépével, amin a csapat csak néhány kisebb újítást hagyott fent, mint például az első légterelő, és kisebb aero elemek.

Hirdetés

A három újonc csapat hat versenyzője mellett a Toro Rosso spanyolja, Jaime Alguersuari búcsúzott az első etapban.

Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Heikki Kovalainen (Lotus), Timo Glock (Virgin), Jarno Trulli (Lotus), Lucas di Grassi (Virgin), Karun Chandhok (HRT), és Sakon Yamamoto (HRT).

Második etap

A második negyedórás edzés is a Red Bull versenyzőié volt, ám most változott a sorrend, Webber megelőzte Vettelt, akit a Ferrari duója követett a harmadik, illetve a negyedik pozícióban, a Mercedes pilótái előtt.

Michael Schumacher ezúttal csapattársa, Nico Rosberg előtt végzett, ám a köztük lévő különbség mindössze egyetlen ezred volt.

Hamilton megmentette a McLaren becsületét hazai közönsége előtt, és hetedik helyével bebiztosította, hogy a csapat legalább az egyik autójával ott legyen az utolsó etapban, ugyanis Button csak a tizennegyedik pozícióban végzett, így idő előtt kiesett.

Sutil ugyan jól ment az első etapban, ám csak a tizenegyedik lett, így mindkét Force India búcsúzott. A Williams, a Sauber, és a Renault azonban egy-egy autóval továbbment a harmadik, mindent eldöntő körbe.

A második etap után a következő versenyzők búcsúztak: Adrian Sutil (Force India), Kamui Kobayashi (Sauber), Nico Hülkenberg (Williams), Jenson Button (McLaren), Vitantonio Liuzzi (Force India), Vitaly Petrov (Renault), és Sebastien Buemi (Toro Rosso).

Harmadik etap

Az utolsó, mindent eldöntő etap sem hozott különösebb meglepetéseket. A Red Bullnak nem volt ellenfele, már csak az volt a kérdés, hogy versenyzői közül ki kerül az élre.

Vettel végül csapattársa elé került, akit alig másfél tizeddel előzött meg, így ő indulhat az élről a vasárnapi versenyen. A Red Bull duója egyébként több mint fél másodperccel volt gyorsabb, mint az őket követő Alonso, aki a harmadik helyről várhatja a rajtot.

Hamilton a negyedik helyre hozta be a még talpon maradt McLarent, Rosberg, Kubica, és Massa elé, míg az első tíz sorát Barrichello, de la Rosa, és Schumacher zárta, aki már nem tudott javítani utolsó mért körén, így nyolc tizeddel kikapott csapattársától.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!