Vettel balesete miatt változtat tervein a Ferrari - F1VILÁG.HU

Vettel balesete miatt változtat tervein a Ferrari

Sebastian Vettel szerdai balesete után módosított barcelonai tervein a Ferrari Forma-1-es csapata.

A négyszeres világbajnok a szerdai tesztnapon törte össze autóját, miután műszaki hiba következtében kicsúszott a pályáról.

Az incidens következtében a Ferrari a tesztnap nagy részét kénytelen volt a garázsban eltölteni, emiatt pedig változtat az utolsó két tesztnapra tervezett programon.

Az eredeti tervek szerint Sebastian Vettel és Charles Leclerc a teszthét egésze során fél-fél napokat töltött volna az SF90-es versenygép volánja mögött, ehelyett azonban Leclerc egész nap körözhet csütörtökön, Vettel pedig a pénteki zárónapon.

„Érzésre olyan volt, mintha az autó bal elejével lett volna probléma. Ettől kezdve nem tudtam semmit tenni, hogy elkerüljem a becsapódást” – mondta Vettel a baleset után.

„Nem tudtam kontrollálni a dolgokat, és egyenesen a gumifalba csapódtam. Küzdünk, hogy kiderítsük, mi történt. Sokkal könnyebb lenne, ha jócskán lenne bukótér és az autó nem talált volna el rögtön valamit – most képzelhetitek, hogy mennyire megsérült az autó az ütközés miatt.”

„Nagyon alaposnak kell lennünk, hogy megtaláljuk a problémát, és most mindenki ezt keresi itt, a pályán és Maranellóban is.”

„Múlt héten sok kilométert megtettünk, de a terv mindig az, hogy teljesítsük a programunkat – többet szerettünk volna, mint 40 kör. Ez nem ideális, és ezzel időt veszítünk. De most fontos, hogy megértsük, mi történt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!