Vettel csak a vb-címmel lenne elégedett 2010-ben - F1VILÁG.HU

Vettel csak a vb-címmel lenne elégedett 2010-ben

HIRDETÉS

Azt követően, hogy csapatával egyetemben a második helyen végzett az idei évben, Sebastian Vettel kijelentette, hogy jövőre a világbajnoki címet célozza meg, és csak akkor lesz elégedett, ha megszerzi azt, amiért jött a Forma-1-be.

Azt követően, hogy csapatával egyetemben a második helyen végzett az idei évben, Sebastian Vettel kijelentette, hogy jövőre a világbajnoki címet célozza meg, és csak akkor lesz elégedett, ha megszerzi azt, amiért jött a Forma-1-be.

A Red Bull Racing német versenyzője pályafutása eddigi legsikeresebb szezonját tudhatja maga mögött az F1-ben, hiszen négy futamgyőzelmével a második helyen végzett a bajnokságban.

Vettel tisztában van azzal, hogy néhány apró kis hiba miatt csúszott le a végső győzelemről, így jövőre minden esélye meglesz arra, hogy továbblépjen, és megszerezze a bajnoki címet.

“Már csak egy lépcsőfokkal van feljebb, mind a konstruktőrük, mind az egyéni versenyben. Így nem is lehet kérdés, hogy mi a cél a jövő évre” – mondta Vettel a Bajnokok Tornáján Pekingben.

“Úgy gondolom, hogy reális cél a bajnoki cím megszerzése a jövő évben. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen helyzetben voltunk, és szerintem minden rendben volt, ám nyilván tanulnunk kell az idén elkövetett hibákból, de azt hiszem, jó úton járunk.”

“A csapat fantasztikusan dolgozik, kiváló a légkör, és természetesen mindenkinek szüksége van a szünetre, hogy kipihenhesse a szezon fáradalmait és egy kis időt eltölthessen a családjával.”

“Ugyanakkor azt is tudom, hogy mindenki nagyon motivált, és már alig várja, hogy a lehető leghamarabb visszatérjen, építse az új autót, és még eredményesebbé tegye a következő szezont, mint az idei volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!