Vettel: Egyértelmű előrelépés az új autó - F1VILÁG.HU

Vettel: Egyértelmű előrelépés az új autó

HIRDETÉS

Rendkívül elégedetten nyilatkozott a Ferrari első tesztnapja után Sebastian Vettel, a Forma-1 négyszeres világbajnoka.


Rendkívül elégedetten nyilatkozott a Ferrari első tesztnapja után Sebastian Vettel, a Forma-1 négyszeres világbajnoka.

A német versenyző a legjobb idővel zárta a hétfői tesztnapot, és bár pontosan tudja, hogy ezekből az eredményekből messzemenő következtetéseket levonni még nem szabad, elmondása szerint jó volt látni, hogy fél másodperccel Lewis Hamilton előtt végzett.

„Az autó egyértelműen előrelépést jelent. Ez volt az első igazi tesztnapunk, jó volt megtenni néhány kört és érezni az autót” – mondta Vettel.

„Az első benyomások nagyon pozitívak. Persze jobb lenne, ha egy hónap múlva lennénk elsők. Azért jobb ez, mintha utolsók lennénk, de nem igazán fontos még.”

„Viszont nagyon elégedettek vagyunk az autóval. Jobb lett volna egy kicsit többet körözni, de természetes, hogy amikor még minden új, vannak gondok, amiket meg kell vizsgálni, és egy kicsit nagyobb figyelmet kell rájuk fordítani.”

„Ilyenkor az ember megáll, megvizsgálja, ez pedig időbe telik.”

Vettel 69 kört tett meg tegnap, miközben Lewis Hamilton 156-ot, ami két és fél versenytávnak felel meg Barcelonában.

„Úgy tűnik, elég jó napjuk volt” – kommentálta Vettel a Mercedes teljesítményét.

„Mi nem tettünk meg ilyen sok kört, de összességében bőven van okunk az elégedettségre. Van sok dolog, amin javítanunk kell, az idő pedig szűkös. Nem titok, négy hét múlva már Ausztráliában leszünk, szóval sok a tennivaló.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!