Vettel: Egyre inkább otthon érzem magam - F1VILÁG.HU

Vettel: Egyre inkább otthon érzem magam

Sebastian Vettel, az Aston Martin versenyzője szerint az Emilia-Romagna Nagydíj sokkal jobban alakul számára, mint a Forma-1 szezonnyitó hétvégéje – a német úgy érzi, egyre inkább „otthon van” az autóban.

Vettel az első szabadedzésen a 14., a második tréningen pedig a 15. helyen zárt, azonban úgy érzi, Bahreinhez képest sikerült előrelépéseket tenniük. 

„Eddig egész jó” – foglalta össze a hétvége eddigi részét Vettel. „Úgy gondolom, egy lépést sikerült tennünk előrefelé.”

 

Az Aston Martin néhány aerodinamikai fejlesztéssel érkezett Imolába, amelyek jól teljesítettek a szabadedzésen a német szerint. „És ezt az autóban is érezni lehetett” – mondta. 

Korábban, a Bahreini Nagydíjon Vettel arra panaszkodott, hogy még nem érezte magát teljesen komfortosan az Aston Martin volánja mögött, és elárulta, biztosan időre lesz még szüksége ahhoz, hogy teljes mértékben hozzászokjon új versenygépéhez. 

„Már jobb érzéseim voltak. Egyre inkább otthon érzem magam” – mondta. „Úgy gondolom, hogy még az a helyzet, hogy minden kör segít. Tanulunk. Ma még volt egy kis porszem a gépezetben, ami a köröket illeti. Valahogy indig időt veszítettem.”

Egyelőre nem tudjuk, hogy hol állunk. Összességében egy kicsit jobban éreztem magam, most éjszaka megnézzük, hogy ebből mit tudunk még kihozni. Izgatott vagyok, hogy holnap hol fogunk állni” – folytatta a német. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Vettel: Egyre inkább otthon érzem magam
Komoly fejlesztésekkel vágnak vissza Alonsóék Kanadában
Nevetség tárgyává vált a Williams, a csapatfőnök az istálló védelmére kelt
Nem tervez Red Bull-motorokra váltani a McLaren
James Key lett a Sauber technikai igazgatója

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!