Friss hírek

Vettel elárulta, opció-e számára a Mercedes 2021-re

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője reagált azon hírekre, melyek szerint a 2021-es Forma-1-es szezonban a Mercedesnél versenyezhetne.

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján Vettelt természetesen a Ferraritól való távozásáról faggatták az újságírók: a német elmondta, sokkolta őt a hír, és valójában még az ajánlatadásig sem jutottak el az olaszokkal. 

Egyelőre Vettel számára nincs biztos versenyzői ülés a következő szezonra, azonban a német elmondta, csak a pénz és a részvétel miatt nem fog a Forma-1-ben maradni

„Nem az vagyok, aki egyszerűen a részvétel miatt van a sportban” – nyilatkozta. „Csak a pénz miatt nem akarok részt venni.”

„Az elmúlt hónapokban egyértelmű volt számomra, hogy együtt akarjuk folytatni. A telefonhívás sokkolt, meglepődtem.”

A Mercedes mint jövőbeli lehetőség is sokakban felmerült, Toto Wolff pedig úgy nyilatkozott, nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy egy négyszeres világbajnok autó nélkül maradt

Vettel elmondta, ha marad a Forma-1-ben, számára az lesz a fontos, hogy versenyképes csapatnak legyen a tagja – a Mercedes pedig egy ilyen istálló. 

„A Mercedes a legjobb autó a mezőnyben, és bizonyos mértékig minden versenyző számára garancia, hogy a győzelemért küzdhet” – mondta a német. „Ahogy mondtam, fontos számomra, hogy versenyképes autóm legyen, ezért ez opció lehet. De nem tudom, hogy a Mercedesnek mik a tervei. Nem sietek. Tehát meglátjuk, mit hoznak az első versenyek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!