Vettel: Én három autó ellen versenyzem, az egyik a csapattársamé... - F1VILÁG.HU

Vettel: Én három autó ellen versenyzem, az egyik a csapattársamé…

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint a Ferrari kizárólag magának köszönheti, hogy nem sikerült megszereznie a győzelmet hazai versenyén, az Olasz Nagydíjon.

Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel az első rajtsorból kezdhették meg a múlt hétvégi versenyt, utóbbi versenyző viszont már az első körben a mezőny végére csúszott, miután összeütközött a 3. helyről startoló Lewis Hamiltonnal.

A versenyt végül a Mercedes brit pilótája nyerte meg, aki a futam utolsó harmadában előzte meg Räikkönent.

Sokan úgy tartják, a Mercedesnek abszolút előnyére vált az, hogy Hamilton és csapattársa, Valtteri Bottas összejátszottak, miközben a Ferrari versenyzői erre képtelenek voltak.

„Már az első két kanyar is rossz volt, mert Kimi jól védekezett” – mondta Vettel.

„Amikor a második sikánban kerülnöm kellett őt, Lewis mellém ért, nekem pedig nem maradt helyem és megpördültem. Elég jelentős volt a kár, szóval örülnöm kell ennek a 4. helynek.”

Vettel már az időmérő után sem volt túl boldog, miután nem ő szerezte meg a pole-t, a rádión mondta is a mérnökének, hogy „majd később beszélünk”. Amikor erről kérdezték a kvalifikáció után, a német nem kívánta elárulni, mire utalt, a verseny leintését követően viszont már bőbeszédűbb volt: „Egyszerűen nem voltam elégedett azzal, ahogy meg lettek szervezve a dolgok szombaton – nekem kellett volna a pole-ban végeznem.”

Vettel emellett utalt rá, náluk nincs csapatsorrend, ahogy volt a Mercedesnél: „Számomra világos: én három autó ellen versenyzem, az egyik ezek közül a csapattársamé.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!