Vettel: Ennél rosszabb hétvége nem is lehetett volna - F1VILÁG.HU

Vettel: Ennél rosszabb hétvége nem is lehetett volna

HIRDETÉS
Feledhetően alakult Sebastian Vettel, az Aston Martin versenyzőjének első idei F1-es hétvégéje: a német pilóta szerint ennél rosszabbul nem is végződhetett volna az Ausztrál Nagydíj számára.
action, 3plus, Albert Park, GP2203a, F1, GP, Australia
Sebastian Vettel, Aston Martin AMR22

Koronavírus-fertőzése miatt Vettel kénytelen volt kihagyni a szezon első két versenyét, ám az Ausztrál Nagydíj sem sok jót tartogatott számára. 

Vettel az első szabadedzésen motorhiba miatt megállt a pályán, majd azt követően robogóval hajtott vissza a bokszutcába – mindezt a pályán tette, ami miatt 5000 eurós büntetést kapott. 

Az erőforrás-probléma miatt a második tréningen pályára sem tudott gurulni, a csapat ugyanis nem tudta befejezni a munkát, a harmadik szabadedzésen pedig csúnyán összetörte az Aston Martint

A kvalifikáció Q1 szakaszában végül a piros zászlós periódusnak köszönhetően a csapatnak sikerült elkészülnie a versenygéppel, így Vettel részt tudott venni az időmérőn, és a 17. helyről kezdhette meg a vasárnapi versenyt

„Nehéz vezetni az autót, ezt tudjuk. Talán túl sokszor akartam túl sokat. Néhányszor elvesztettem az irányítást az autó felett” – nyilatkozta a német. 

Az Ausztrál Nagydíj versenyének 22. körében aztán Vettel falhoz csapta az Aston Martint, így ez a német futamának végét jelentette, valamint a pályakórházat is meg kellett látogatnia, ám ott szerencsére mindent rendben találtak. 

„Ennél rosszabb nem is lehetne” – nyilatkozta.  

„Nem tudom, lehet, hogy túlságosan nyomtam, de természetesen nem vagyunk annyira gyorsak, mint amennyire szeretnénk azok lenni. Végül elvesztettem az irányítást az autó felett, és nem tudtam elkerülni a becsapódást.”

„De összességében mindent megtettünk. Hátul álltunk, és tudtuk, hogy nem jó a tempónk. Fogalmam nincs, hogy mi lett volna a verseny végkimenetele” – folytatta a német. 

Hirdetés

„Úgy gondolom, a következő verseny jobb lehet. De most egyelőre sok a sérült elem. Most először mentem versenykörülmények között. Az első körökben sokat tanultam, de sajnos túl rövid volt számunkra a futam.”

Hogy miért ennyire nehéz vezetni az Aston Martint, arra Vettel részletes választ nem kívánt adni. „Túl sok dolog, hogy őszinte legyek. Sok minden van, amit javítani szeretnénk, de eddig még nincsenek megoldásaink.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!