Friss hírek

Vettel és Leclerc nem Olaszországból utazik Melbourne-be

Sebastian Vettel Charles Leclerc Ferrari
A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj ügyvezetője, Andrew Westacott hétfőn egy interjúban elárulta, minden a tervek szerint halad ahhoz, hogy hétvégén megrendezzék a 2020-as szezon első versenyét Melbourne-ben.

A Forma-1-es Bahreini Nagydíj szervezői hétvégén jelentették be, hogy az F1-es idény második versenyét zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezik majd meg – a Kínai Nagydíjat pedig már februárban elhalasztották a koronavírus-járvány miatt.

Hétvégén Olaszország is drasztikus lépésre szánta el magát: számos régiót – köztük a Ferrari otthonául szolgáló Modenát is – vesztegzár alá vont, a maranellói istálló azonban nemrég sajtóközleményt adott ki, melyben azt írták, a felszerelés – így a versenyautók is –, illetve a csapattagok egy része már megérkezett Melbourne-be.

Andrew Westacott, az Ausztrál Nagydíj ügyvezetője nemrég azt mondta, az biztos, hogy Melbourne-ben lesznek nézők a versenyen.

Amikor a szakembert arról kérdezték, Bahreinhez hasonlóan Ausztráliában is kizárhatják-e a nézőket, a szakember így felelt: „Erre semmi esély! Folytatnunk kell az életünket, miközben természetesen megtesszük a szükséges óvintézkedéseket.”

„Az olaszországi szállítmányok az érdekesek. Az AlphaTauri és a Ferrari autói már úton vannak ide a repülőtérről, szóval jól állunk. A kulcsemberek pedig már a gépeken vannak.”

„Érdekes módon az a két ember, aki nem Olaszországból érkezik, Sebastian Vettel, valamint Charles Leclerc. Vettel Svájcból, Leclerc pedig Nizzán keresztül Monacóból utazik ide. Mindenki más úton van már, arra számítunk, hogy a következő 12-24 órában ide is érnek.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!