Vettel fontos lépést tett meg a vb-cím felé - F1VILÁG.HU

Vettel fontos lépést tett meg a vb-cím felé

HIRDETÉS

Idei harmadik futamgyőzelmét aratta a Japán Nagydíjon a Red Bull címvédője, Sebastian Vettel, aki Fernando Alonso kiesésével 4 pontra csökkentette hátrányát a bajnoki összetettben.


Idei harmadik futamgyőzelmét aratta a Japán Nagydíjon a Red Bull címvédője, Sebastian Vettel, aki Fernando Alonso kiesésével 4 pontra csökkentette hátrányát a bajnoki összetettben.

A német versenyző parádés versenyzést bemutatva rajt-cél győzelmet aratott Suzukában, megelőzve Felipe Massa Ferrariját, valamint Kamui Kobayashi Sauberjét.

Vettel elmondta, a verseny első felében nem tudta, hogy legfőbb riválisa, Alonso feladta a futamot.

„A rajtom nagyon jól sikerült, ami rendkívül fontos volt” – mondta a címvédő.

„Aztán láttam, hogy pályára hajt a biztonsági autó. Tudtam, hogy volt egy baleset mögöttem, és láttam, hogy az egyik Ferrari kiesett, de nem voltam biztos abban, hogy pontosan melyik is. Féltávnál aztán láttam, ahogy a másik felbukkan mögöttem, majd kiderült, hogy Felipe az – nem tudtam, mi történt Fernandóval.”

A német hozzátette, autója egész hétvégén parádésan teljesített, a mai győzelem pedig rendkívül fontos a világbajnoki cím szempontjából. Vettel hátránya a Japán Nagydíjat követően 4 pontra csökkent a kiesése ellenére továbbra is élen álló Alonsóval szemben.

„Nagyon hálás vagyok a csapatnak. A srácok keményen dolgoztak egész hétvégén. Az ember ilyen autóról álmodik. Az egyensúly nagyszerű volt, és ez az oka annak, hogy ekkora előnnyel tudtam nyerni. Nagyon boldog vagyok.”

„Fontos lépést tettünk ma meg a bajnoki cím felé, de még hosszú utat kell megtennünk. Nem tudjuk, mi fog történni a következő futamon, de megpróbáljuk a legjobbat nyújtani. Nagyon hosszú az idei szezon, őrült küzdelem folyik a bajnokságban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!