Vettel: Hiba volt elűzni a rajtrácslányokat - F1VILÁG.HU

Vettel: Hiba volt elűzni a rajtrácslányokat

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull

A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel továbbra is úgy tartja, a száguldó cirkusz tulajdonosa, a Liberty Media hibát követett el azzal, hogy száműzte a rajrácslányokat a versenyekről.

Az amerikai vállalat még az idei szezont megelőzően döntött úgy, a továbbiakban nem lesznek grid girlök a Forma-1-ben, a helyüket pedig rajtrácsgyerekek vették át. A Liberty Media azzal érvelt, a csinos nők ily módon történő szerepeltetése „nem felel meg a modern társadalmi normáknak, és ellentétes az F1 víziójával”.

A döntés megosztotta az F1 világát: voltak, akik támogatták az elképzelést, míg mások inkább megtartották volna a csinos hölgyeket. Utóbbiak közé tartozik Sebastian Vettel is.

A német azt mondja, bár örömteli látni a kisgyerekeket a rajtrácson, ugyanakkor szerinte megférnének mellettük a grid girlök is.

„A gyerekek számára ez szuper” – mondta a négyszeres világbajnok a Blick című svájci lapnak. „Mindig nagyon izgatottak, amikor ott állhatnak mellettünk.”

„Ennek ellenére nekem az a véleményem, hogy nem szabadott volna száműzni a grid girlöket.”

Vettel szerint ráadásul még várnunk kell egy kicsit, hogy lássuk, mennyire végez jó munkát a sportág új tulajdonosa, a Liberty Media.

„Az új tulajdonosoknak időre lesz szükségük. De mindannyian egy szebb jövő érdekében cselekszünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!