Friss hírek

Vettel ismét lerajtolná a Mercedeseket

A harmadik szabadedzésen a leggyorsabb volt, a rajtsorrendről döntő időmérőn azonban nem tudta megszorongatni a Mercedeseket Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője.


A harmadik szabadedzésen a leggyorsabb volt, a rajtsorrendről döntő időmérőn azonban nem tudta megszorongatni a Mercedeseket Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője.

A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton és Nico Rosberg mögül, a harmadik helyről startolhat majd a holnapi Bahreini Nagydíjon, elmondása szerint azonban nagyon bízik abban, hogy vasárnap sikerül majd közelebb férkőzniük a címvédő istállóhoz.

„A Q3-ban futott első körömmel is elégedett voltam. Második próbálkozásra pedig csak próbáltam lemásolni ugyanazt” – mondta Vettel.

„Arra gondoltam, ha fél másodpercet gyorsulnak, akkor én hiába is javítok öt századot… Az autót viszont jó volt vezetni, és ahogy a pálya javult, úgy lett egyre jobb alattam. Igazából nincs olyan része az aszfaltcsíknak, amellyel kapcsolatban úgy érezném, hogy nem elég gyors a versenygép.”

Vettel hozzátette, jó lenne, ha holnap sikerülne olyan rajtot venniük a második sorból, mint két hete, Ausztráliában.

„Tudjuk, mit kell tennünk. Kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek a versenyen, hogy meg tudjuk-e szorongatni őket. Hosszú futam lesz, de ha meg tudnánk csinálni azt a rajtnál, amit két hete, az nagyszerű lenne. Mindenesetre izgalmas verseny vár ránk, az biztos.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek