HAMIL7ON
GP TURCHIA  F1/2020 -  VENERDÌ  13/11/2020   
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel

Vettel jobb eredményre számított az időmérőn

Vettel jobb eredményre számított az időmérőn

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője elárulta, azt gondolták, hogy előrébb végezhetnek az F1-es Török Nagydíj időmérő edzésén – azonban nem sikerült a továbbjutás a Q3-ba sem.

Vettel az időmérő edzést követően elmondta, „természetesen nem elégedett” az időmérőn elért 12. helyezéssel, mert azt gondolták, ezen a hétvégén előrébb végezhetnek. 

„Azt gondoltam, hogy ma bekerülünk a Q3-ba” – mondta a német. „De nem sikerült felmelegítenünk a gumikat, és 3-4 fok már nagy különbséget jelent. Úgy tűnik, nem tudtunk elég gumihőmérsékletet generálni, hogy megtaláljuk a megfelelő tapadást.”

Leclerc számára sem alakult jól az időmérő, a monacói csak a 14. lett: „Ilyen körülmények között valószínűleg mindkettőnk számára nehéz volt. Végül egyikünk sem tudott továbbjutni” – mondta Vettel. 

„Esőben nehéz dolgunk van, így volt ez Ausztriában is. Tulajdonképpen azt gondoltam, hogy itt valamivel jobbak lehetünk, függetlenül attól, hogy elég csúszós itt. Egyszerűen a gumik hőmérsékete miatt – ez volt a gyenge pontunk az év elejétől kezdve.”

A német versenyző hozzátette, néhány fejlesztést megpróbáltak bevetni annak érdekében, hogy a gumimelegítést ilyen körülmények között is elősegítsék, azonban ez most nem hozott eredményt. 

„Volt néhány fejlesztésünk, hogy a felnik melegebbek legyenek, és így a gumik is, de úgy tűnik, hogy még fel kell zárkóznunk.”

A versennyel kapcsolatban a Ferrari pilótája egyelőre nem akart jóslatokba bocsátkozni, azonban elárulta, a hosszú etapok ígéretesek voltak pénteken. 

„Pénteken a top 5-6-7-ben voltunk, a hosszú etapokon is. Most hátulról indulva nehezebb dolgunk lesz. Nem tudjuk, holnap milyen idő lesz, de mindent megpróbálunk.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!