Vettel kemény versenyre számít a mezőny végéről - F1VILÁG.HU

Vettel kemény versenyre számít a mezőny végéről

Sebastian Vettel, az Aston Martin F1-es versenyzője a mezőny végéről rajtol majd az Amerikai Nagydíjon, ezért már pénteken a versenyre koncentrált a csapat.

Vettel autójában több motorkomponenst is cserélnek a hétvégén, ezért a német versenyző kénytelen lesz a mezőny végéről rajtolni a vasárnapi futamon. Az Aston Martin versenyzője szerint azonban lesz bőven lehetőségük arra, hogy előrébb jussanak, ugyanis a pálya alkalmas arra, hogy izgalmas csatákat vívjon.

„Ma a mezőny nagy részéhez képest más programot teljesítettünk, mert rajtbüntetést kapunk majd a motorelemek cseréje miatt. Ez azt jelenti, hogy a versenyre koncentrálunk, nem az időmérőre” – nyilatkozta Vettel pénteken.

 

„Kihoztuk a maximumot az edzésekből a hosszú etapokon, és sok adatot gyűjtöttünk, amiket megvizsgálhatunk. Remélhetőleg ez segít majd nekünk vasárnap, és a versenyen jó formában leszünk. Habár hátulról indulunk, az austini egy olyan pálya, ahol lehet előzni.”

Habár Vettel jó futamban bízik, biztos benne, hogy az időjárási körülmények megnehezítik majd a dolgukat.

„A meleg időjárási körülmények kemény próbát jelentenek majd mindannyiunk számára, ami remélhetőleg lehetőséget teremt majd arra, hogy előrébb jussunk a versenyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Vettel kemény versenyre számít a mezőny végéről
Verstappent leste az esős Monacóban Piastri
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!