Vettel: Még korai örülni - F1VILÁG.HU

Vettel: Még korai örülni

HIRDETÉS

Ugyan az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén vízfolyás hátráltatta, Sebastian Vettel ezúttal is a leggyorsabbnak bizonyult csapattársát, Mark Webbert megelőzve.


Ugyan az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén vízfolyás hátráltatta, Sebastian Vettel ezúttal is a leggyorsabbnak bizonyult csapattársát, Mark Webbert megelőzve.

A német pilóta előnye továbbra is jelentős – ezúttal hét tized a második helyen végző versenyző előtt.

Vettel elmondta, elégedett a pénteki nyitónappal, és nem tart attól, hogy a kisebb műszaki probléma, mely miatt a második tréning jelentős részét ki kellett hagynia, komolyan befolyásolja majd hétvégi teljesítményüket.

„Elég gyorsan sikerült megtalálni a ritmust” – mondta a világbajnoki éllovas.

„Délután volt egy kis problémánk, és nem köröztünk annyit, mint szerettünk volna, de ettől függetlenül volt két jó etapunk – szóval jól felkészültünk a holnapi napra.”

Vettel és Webber ugyan az élen zárták a második gyakorlást, a címvédő szerint egyelőre még korai volna messzemenő jóslatokba bocsátkzoni.

„Pénteken nagyon óvatosnak kell lenni, és a tény, hogy eléggé csúszik a pálya, komoly különbségeket okozhat. Azt hiszem, volt egy-két meglepetés ma – majd meglátjuk, mi lesz holnap. A pálya folyamatosan fejlődni fog.”

„Fontos, hogy az élen lévő srácok között vagyunk, holnapra pedig megpróbálunk tovább javítani az autón.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Vettel: Még korai örülni
Így áll az F1-es pontverseny az imolai hétvége után
Leclerc az F1Világnak: Különleges lesz újra azokon az utcákon versenyezni, ahol gyerekként még busszal jártam!
Norris az F1Világnak: Dolgozunk azon, hogy jobbak legyünk a lassú kanyarokban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!